Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

csak őszig hagyja meg az erdőről hazavitt méhcsaládot az odóban. Akkor kifüstöli, és áttelepíti kasba vagy kaptárba. Az újonnan befogott rajt egy-két hétre bezárják, rendszerint ragadványt (növényi termés) tömnek a köpű szájnyílásába. Az első raj, amit a méhcsalád aratásig, nyár végéig „ereszt", parajrajnak nevezik. A méhe kiölése, amikor szükség van rá, büdöskővel történik. Sokszor megesik, hogy a méhek erdei lakását nem ismerik, de a rajzó vadméhet leszállásra tudják kényszeríteni és alkalmi edénybe zárva, levetett ruhadarabjukba kötve viszik haza a méhrajt. Vannak olyanok, akik a falun kívül, földbe ásott gödörben helyezik el a méhes köpűket, mert portájukon sok a fecske. Tulajdonjogukat a közösség tiszteletben tartja, de a rajzáskor gazdáiktól megszökött méheket bárki befoghatta. Méhészettel sokan foglalkoznak — gazdák, pásztorok, bányába és gyárba eljáró munkások is —, de az erdei méhrajok felkutatásához, a vadméhek mézének elvételéhez kevesen értettek. MOLNÁR Balázs részletesen bemutatta ezt a tevékenységet Domaházáról. Ott úgy tartják, hogy az erdei méheket augusztus közepétől érdemes megkeresni, amikor már elegendő mézet gyűjtöttek cxidikba. A méhvadász először is egy erdei tisztásra megy, a virágokról befog egy méhet, s azt ráengedi a magával hozott lépre, amit előzőleg mézes vízzel lelocsolt. A lépet, sonkolyt vagy egy magával vitt nyárskaróra vagy egy bokor ágára tűzi. Legfontosabb eszköze a méhfogó, abban tartja a fogságba esett méheket. Tehén vagy ökör szarvából készült, csonka kúp formájú egyszerű eszköz ez (2. kép), amelynek egyik lefűrészelt vége eltolható 32 2. kép. Vadméhek befogására szolgáló tülök, méhfogó. Domaháza, Borsod m. Molnár B. nyomán 3. kép. Mézrablás. Domaháza, Borsod m. Molnár B. nyomán