Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

IV. A FÖLDMŰVELÉS A szántóföldek használatának rendje: Már a középkor óta uralkodó forma az ugaroló szántógazdálkodás, mely leginkább a nyomásos határhasználattal jár együtt. Itt szinte a kollektivizálásig a háromnyomásos rendszer maradt az uralkodó. Felosztották a szántókat 3, vagy a 3 valamilyen többszörösének megfelelő, nagyjából egyenlő darabra. Egy-egy szántót két éven keresztül vetettek, majd egy évig pihentették, azaz ugaron hagyták. Az ugar utáni első évben őszi gabonát (rozsot, búzát), a második évben tavaszi kalászost (árpa, zab, esetleg tavaszi búza) termesztettek. A szántóföldi művelésnek lényegében ez az évszázados modellje, s bármi változás következik is be. az új, termesztett növények bevezetésével, mindez csak a struktúra lényegtelen módosulását okozhatja, illetve egy, a struktúrán kívüli forma kialakulását. E probléma főleg a kukorica, a burgonya és a takarmánynövények bevezetésekor merül fel. Már az ugaroló szántóföldi gazdálkodás bevezetésekor is több olyan eleme volt a határnak, ahol, noha földművelést folytattak, de a földek nem tartoztak a rendszerbe, hanem megőrizték kert jellegüket. Itt eleve munkaigényesebb növényeket termesztettek, s nemcsak a művelésre fordított idő volt nagy, de a terméshozam is jóval felülmúlta például az egyes gabonafajták terméshozamát. Az emberi táplálkozásban szereplő termények nagy része éppen innen, az udvar mögötti kertekből, szőlőkből, káposztásokból, kukoricáskertekből került ki. Jelentőségüket éppen ez a tény adja meg. A gabonafélékből nyerhető kenyér mellett fontos szerepet kap a káposzta, a bab, a borsó, majd a krumpli, a kukorica stb. Mindezek pedig jobbára — a későbbiekben némi változással — a kertekben termeszthetők. Gondos művelést, gyakori trágyázást és kapálást igényelnek, s az intenzív termesztés lehetőségét villantják fel. Itt nem kell pihentetni a földet, s legelőül sem szolgál az állatoknak a betakarítás után. Mind a 16., mind a 19. században élesen elkülöníthető egymástól az ugaroló szántóföldi és a kerti gazdálkodás. Az utóbbi forma az előzőhöz viszonyítva meglehetősen egyszerűnek tűnik. Főleg a 19. század végétől válik igen bonyolulttá az ugaroló, vetésforgós rendszer. Ennek oka elsődlegesen az új növények bevonása. A vizsgált korszak előtt, és némileg első szakaszában, a parasztok vetettek néhány olyan gabonafélét is, amely nem igazodott egyik formába sem — mint például a parlagföldbe vetett köles —, és használtak olyan — főleg irtás — földeket is, ahol több éven keresztül ugyanazt termeszthettek.. Hamam