Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

kos erdőkre csak ők fogadhattak nyájakat, más falubéli jobbágyokétól tizedet szedtek, saját jobbágyaik a kijelölt helyeken és meghatározott idő között, ingyen makkoltathattak.

4 A 17—18. században már a saját falubeli jobbágyok is csak dézsmáért, illetve pénzfizetség fejében legeltethetnek. A makkos erdők bérbeadása kiváló jövedelmet biztosított az allódiumoknak. 1652-ben gróf Hadadi Wesselényi Ferenc utasítja szendrői udvarbíráját, hogy „... makkra minnél több sertésmarhát reá szerezzen".

5 1746-ban Csáky Antal abodi erdejére 36 sertesnyájat fogadott. A 36 nyájban 1999 öreg disznó, 224 süldő, és 680 malac volt, öreg számban ezt kifejezve, 2281-re rúgott/' A nyájak tulajdonosai között magánszemélyek és közösségek (jobbágyok, taxások, zsellérek, cselédek) egyaránt megtalálhatók. Az idehajtott nyájak egy része a szomszédos falvakból való (Galvács, Meszes, Szendro), de sok nyájat hajtottak távolabbi községekből is (Szőllősardó, Szentsimon, Gesztely, Hidegkút, Csiz, Uzapanyit, Deter). Az idehajtott nyájak hegyvidéki területről, nem pedig az alföldi részről érkeztek.

7 Ezt erősítik meg a parasztok beszámolói is. A környéken a legjobb makktermő erdők Abod, Martonyi, Szalonna, Szendro és Szuhogy határában voltak.

8 A makkos erdők a jobbágyfelszabadítás után is az egykori földesurak tulajdonában maradtak, s csak jóval később került ilyen erdő a parasztok kezére. A parasztok ekkor már nem állataik után fizetnek, hanem bérlik az erdőt. Ezzel persze, nem változtak meg a sertéstartás keretei. A disznók az őszi hónapokban rideg módon éltek, kint háltak az erdőn, s csak akkor kerültek be, ha elfogyott a makk, vagy karácsony lévén, vágni készültek őket. A 19. században még nemigen hizlalták otthon a disznókat, s ha az esztendő szűk makktermést hozott, bizony csak sovány hízót ölhettek a parasztok. A századfordulótól kezdve azonban, amikor már több kukoricát és árpát vetnek, a makkon való hizlaltatás után néhány hétre még otthon is befogták a hízót,, szemes terményen tartva őket. Az erdőn háló disznóknak, miként az ökröknek is, hetente sót vittek. A hizlalási időszak a makkoltatás elmaradása után sem vált hosszabbá, azonban ekkor már nem a természet adta takarmányon, hanem a paraszt maga termelte kukoricáján és árpáján hízott meg a jószág. Minél több terménye terem a parasztnak, annál nagyobb hízót vághat, s ettől függ a hizlalóba való bezárás ideje is. Addig 5 Kárffy 1901. 121. ß OL. Csáky es. P. 72. 1973/b. 7 Szabadfalvi 1968., Balassa 1973/b. 8 Maksay 1959. 121