Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

sárokat, és néha a falvakat is, s végezték el ezt a munkát. Később egyre inkább az állatorvosok látták el az ivartalanítás feladatát. A növendék állatok nevelésével kevés gazda foglalkozott. Az üszőket, ha szükség volt fejőstehénre, általában megtartották, s tehenet nemigen vettek vásáron. Csikó vagy tinó felnevelésével azonban már nemigen bajoskodtak. A tinókat négyéves koruk előtt nem igázhatták, ilyen hosszú, haszon nélküli tartásra pedig nem vállalkoztak. Feltehetően több évszázados lehet az a munkamegosztási gyakorlat, amely a történelem során kialakult a két táj, nevezetesen az Alföld Tisza-menti, hajdúsági része és az Északi-Középhegység Borsod, gömöri része között. A földművelés tárgyalásakor látható volt, hogy északról arató- és nyomtatóbandák igyekeztek délre, hogy besegítsenek az ottani munka elvégzésébe. Most arra kell utalni, hogy az északi területek parasztjai a szükséges igaerőt a déli területek parasztjaitól szerzik be. Vagy egészen fiatal ökröt, vagy — s ez a gyakoribb —. négyéves tinót vesznek. Ennek ára, mivel még nem tanították be, jóval olcsóbb. A betanítást már otthon végzik, öreg ökröt fogva a tanulatlan tinók elé. Meghosszabbítják a tézslát, s egy ideig négy jószág jár az iga előtt. Az állatok először csak könnyen megrakott szekeret húznak, majd komolyabb terhet is, végül együtt végzik a szántást is, ezt követően hamarosan magában járhat a két tinó. A lovak betanítása egyszerűbb volt, egy öreg ló mellett törtek be egy csikót. A csikó előtte persze, sokáig csak a szekér mellé kötve követte a fogatot. A parasztok nemcsak a lovakat, hanem az ökröket is patkoltatták. A lovak erejének átvitelét szügyhám alkalmazásával, az ökrökét a járom és szekérrúd alkalmazásával oldották meg. Az ökröknek valamivel nehezebb szekereket csináltattak, mint a lovaknak. A jármokat általában a parasztok maguk faragták, az 1940-es évekig egyfajta típusút, mely szántásnál és fuvarozásnál egyaránt használható volt. Készültek olyan darabok is, melyen a járomszögeknek három furatot fúrtak, hogy ezáltal a jószágok erejétől függően kapcsolhassák a jármot a szekérrúdhoz. Az ekekapához széles jármot alkalmaztak, ilyet azonban már csak a korszakunk végén, az 1930-as évek alkonyán készítettek. A sertésnyájakra kanászok vigyáztak. A disznók egész évben kijártak az erdőre, legelőre, s a marhák után az ugarföldekre. Az év nagy részében a pásztorok hazahajtották esténként őket, s csak az év egy rövid szakában, szeptember közepétől december végéig hálatták kint a legelőn. A disznók hizlalásának a századfordulóig — egyes helyeken az 1920-as évekig — kizárólagos formája volt a makkoltatás. A földesurak már a 16. században tilalmassá teszik a jó makktermő erdőket, s korlátozzák a makkoltatásban a parasztokat. A mak120