Végvári Lajos: Imreh Zsigmond (Borsodi Kismonográfiák 13. Miskolc, 1981)

27. kép. Krakkó Egy alapvető dologban azonban lényeges különbség van köztük. Vaszaryt gyakran keríti hatalmába a tárgyformáló festői zsonglőrség, olyan erővel képes lefesteni egy motívumot, hogy a csendélet egésze sokszor nem olyan érdekes, mint a főmotívum. A belső egység ezért néha csak formai egység nála, amit egy-egy bizarr ötlettel (pl. egzotikus tárgy segítségül hívásával) kíván tartalmasabbá tenni. Imreh nem ezt az utat járja: a hangulati egységre törekedvén óhatatlanul is közelít Cézanne mikrovilág-teremtő rendszeréhez. Bár nincs adat Cézanne művészete iránti érdeklődéséről — mégis, mint már utalás történt erre —, tájképeiben is gyakran alkalmazza a cézanne-i szférikus térábrázolást. Az egyéni világba való menekülés, a csendes gyötrődés, a műben megvalósítható igazság érdekében lélektanilag is közel hozza Imréht az aix-i mesterhez. Mindketten tele sértettséggel, sikertelen családi, társadalmi és művészi ambícióval: a gyanakvás és a szeretetvágyás, a szorongás és az értelmes rend iránti epedés azonos szimptómák mindkettőjüknél. Cézanne is átélte a pályatársak elkülönülé34