Végvári Lajos: Imreh Zsigmond (Borsodi Kismonográfiák 13. Miskolc, 1981)
12. kép. Utcarészlet ben mondja, hogy nem részproblémát akar megoldani, mint az „izmusok", hanem szintézisre törekszik. Színelméleti tanulmányai is ezt bizonyítják. Vizsgálódásainak kiindulópontja az Oswald-féle színelmélet nem az impresszionista látást tipizálja, hanem a XX. század eleji törekvések tanulmányozásából, elsősorban Cézanne műveiből kialakítható harmóniaszerkezetek kanonizálására törekedett. Imreh Zsigmond a színt nem abszolút és kizárólagos képépítő elemnek tartja, mint az impresszionisták, hanem többféle vonatkozásba helyezi. A színek tónusértékeinek következetes rendszer szerint történő felhasználásával a térszerkezet biztonságát és a mélységi kiterjedés logikáját alakítja ki. Ezáltal egyaránt kikerüli az impresszionista levegőtávlatot és a reneszánsz perspektivikus-geometrikus téri modelljét. Több festményén a Cézanne által kialakított szférikus térábrázolást követi, tehát nem a végtelenben jelzi a kép téri gyújtópontját, hanem a néző vonatkozási rendszerét veszi tekintetbe, vagyis a képen levő tárgyak fősíkjait effelé a központ felé irányítja. 18