Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

tói kezdve — mely lényegében egy helyen, s egy időben történt •— összekapcsolódott, együtt járták útjukat az emberiség állattartó kultúrájában.

20 Bökönyi Sándor — néprajzi analógiák alapján — igazoltnak véli, hogy a pásztorok mindig tartottak néhány kecskét a juhok között is.

21 A kapcsolat jellemezhette a neolithicum népességének állattartó kultúráját is. A két állatfaj arányát elsősorban geográfiai tényezők szabták meg: a hegyvidéki népcsoportok főleg kecskéket, a síkvidékiek főleg juhokat tartottak,

22 Az állattartás geográfiai determináltsága később sokat oldódott, s a földrajzi meghatározottság mellett szociális szempontok és a haszonvétel célkitűzései fokozatosan meghatározó szerephez jutottak, s ezek a tényezők mindig együtt szabták meg azt, hogy milyen volt az arány a juh- és a kecskeállomány között. Alapvetően lehetőséget teremtett erre a két állat biológiai-alkati hasonlósága is. Ezért van az, hogy a két állatfaj számaránya középkori gazdasági iratokban tájegységenként annyira változó képet mutat, s nemegyszer egy-két év alatt teljesen megváltozik arányuk egy-egy településen belül is. Van úgy, hogy 1—2 kecskét írnak össze 300—400 juh között, s ritkán, de az is előfordult, hogy a kecskék száma a nagyobb. A XVI—

XVII. században az északkeleti országrészen a legáltalánosabb arány 1:10 —1:5 a juhok javára.

23 Ez a középérték jellemző a környező, főleg kárpáti területekre is. 2/l A juh és kecske közös tartása tehát feltehetően a neolithicum óta általános etnológiai jelenség, lehetőség, melyre a kulturális választ az illető terület népességének gazdasági, szociális, kulturális színvonala adta. A két állat együttes tartásának azonban voltak helyi, praktikus szempontjai is. 1. A kecskék száma általában nem volt olyan magas, hogy külön nyájjá szervezhették volna őket, nem volt érdemes melléjük külön pásztort fogadni. 2. A XVII—

XVIII. századtól kezdve rendeletekkel — melyek főleg az erdővédelmet szolgálták — egyre inkább igyekeztek visszaszorítani a kecskék legeltetését. A juhokkal való legeltetés mintegy rejtett formája volt a kecsketartásnak, az állat legeltetésének. 3. A juh és a kecske legeltetése, legelőhasznosítása szinte kiegészíti egymást: míg a többi állat nem legel a juh után, addig a kecske azt eszi a legelőn, amit a juh nem legel le, s fordítva, 4. A kecske hasonló minőségű, s lényegesen nagyobb mennyiségű tejet ad, mint a juh. A két ál~ 20 Matolcsi J., 1975. 160. 21 Bökönyi S.

f 1974. 197. 22 Bökönyi S., 1974. 190. 23 Pl, N. Kiss I., 1960. 767. 2Í Wolski, K. 1976. 156. skk. 60