Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

gyors fellendülés tükrözte az állattenyésztés külterjesebb irányba való tolódását ebben az időszakban/'

9 s a népesség alacsony szociális színvonalát. Magas maradt a kecskeállomány létszáma az 1950-es években is, amikor a beszolgáltatások rendszere, s a helytelen mezőgazdasági politika, a magas adó, az állati termékek — főleg tej — alacsony felvásárlási árai az adómentes kecske tartására irányították a parasztgazdák figyelmét.

50 Az 1950-es évek második felétől folyamatosan csökkent a kecskék száma, s tartásuknak ma már nincs számottevő jelentősége. Főleg idős, falusi emberek, valamint a nem mezőgazdaságból élők, különösen bánya- és iparvidékek munkásai tartják. így az utóbbi évtizedekben a kecsketartásnak sajátos kultúrája alakult ki, melyben a tartásmód és a haszonvétel formái archaikus elemekből, más állatok tenyésztése során szerzett tapasztalatokból és egy sor alkalmi megoldásból ötvöződtek sajátos egységgé. Tükrözi a kecsketartás jelentőségét a kecskét tartók megítélése is. Nehéz, ínséges időben befogadják a kecskét, amint azonban elmúlnak a kényszerítő okok, háttérbe szorul az állat tartása, a kecskét tartókat megvetik, lenézik, kigúnyolják. Ügy tűnik a történeti adatok alapján, hogy a kecske tartásának a gazdálkodásban játszott szerepét mindig két fő tényező határozta meg hazánkban is. 1. Geográfiai feltételek. 2. Szociális okok. Az első tényező folyamatosan hatott, s a magasabb térszíneken mindig számottevő jelentőséget biztosított a kecsketartásnak. Ez a tényező elsősorban a pásztorkodás keretei közé helyezi a kecsketartást. A szociális tényezők olyan területen voltak meghatározók, ahol lehetőség volt a gazdálkodás intenzívebb formáira is. A kecsketartás ebben az esetben az állattartó kultúra magasabbrendű megnyilvánulási formáinak — főleg a szarvasmarha tartásának —• kényszerű háttérbe szorulásával párhuzamosan kap nagyobb jelentőséget. Ez az összetevő a földművelő paraszti népesség állattartó műveltségének kereteibe illeszti a kecsketartás kultúráját. E kettősséget, illetve ezek történeti változásait a tartásmód és a haszonvétel néprajzi-történeti vizsgálatával igyekszünk a továbbiakban feltárni. 49 Asztalos I.—Sárfalvi B., 1960. 245—246. 50 Asztalos I.—Sárfalvi B., 1960. 245. 24