Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

Amikor 4918-ban átrendeződtek az országhatárok, a korábbi kecskeállománynak messze kisebb része maradt a mai hazánk területén, mint az a területi arányok alapján várható lenne, hiszen éppen a legtöbb kecskét tartó peremterületek szakadtak le. Ezzel a pásztorkodásban korábban játszott szerepét hazánkban lényegében elveszítette ez az állat, valóban a szegényember tehene lett, s tartása egyre inkább szociális feszültségek tükrözőjévé vált. Kényszermegoldás volt a kecsketartás, az állatot tehén helyett tenyésztették, s a parasztság mindig lenézte a kecsketartókat. Az állomány zöme — az új országhatárok között — a szociális feszültségektől leginkább terhelt Alföldre tevődött át. A két világháború között az állománynak majdnem 50 százaléka az Alföldre esett, s Budapest peremterületén a munkásság, illetve a félig még agrárproletár réteg kezén volt az állomány 22,5 százaléka. 34 százalék esett a Dunántúlra, s csupán 16 százalék az északi hegyvidékre.

43 A földtelenek és az öt holdnál kisebb területtel rendelkezők tartották a kecskék 90 százalékát. Ez azt is jelzi, hogy a kecske a falusi nincstelenek és a városi proletariátus élelmezésének egyik alapját képezte.

44 Hatóságok századunkban is általában tiltották a tartást, kivételt a gazdaságilag legnehezebb évek jelentettek, amikor a tejellátás zavarai miatt engedélyezték azt. A gazdasági világválság, majd az azt követő évek alatt többször hoztak be Svájcból jó tejelő kecskefajtákat a hazai, meglehetősen gyenge, s a tartásmód miatt korcs állomány javítására.

45 Az első világháború alatt több ezer kecske került hazánkba a hadműveletek során Szerbia és Albánia területéről is.

46 Ujabb nagy lendületet a második világháború, s az azt követő évek, különösen a beszolgáltatási rendszer adott a kecsketartásnak. Legmagasabbra 1946-ban nőtt az állomány száma, amikor az ország egész állatállományának 2,66 százalékát jelentette, szemben a korábbi, 1895-től átlagos 0,3 százalékkal.

47 (Szerepet játszott a magas szám kialakulásában az is, hogy a háború a kecskeállományt sokkal inkább megkímélte, mint a többi állatot. Amíg a háború utolsó három évében a szarvasmarhánál 44,5 százalék, lónál 59 százalék, sertésnél 76 százalék volt a háborús veszteség, addig a kecskénél csupán 13,7 százalék.)

48 A 43 Gunst P., 1970. 397. skk.; Gunst P., 1976. 373. M Gunst P., 1976. 373. 45 Gunst P., 1970. 397. skk. w Bodo L., 1959. 59. 47 Mezőgazdasági statisztikai adatgyűjtemény. Állatállomány. Megyei adatok. 48 Donath F., 1976. 408. 23