Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

mindenkori értékét, az általános szociális színvonalat. Nehéz időkben minden csepp tejét feldolgozzák a kecskének, az életszínvonal emelkedésével a tej az állatok tápláléka lesz. A viseletben régen jelentős szerepet játszott a kecske bőre, melyet tímárok, kordoványosok, vargák dolgoztak fel. Az ország délkeleti részén volt elsősorban hagyománya a kecskeszőr feldolgozásának, mely a szőrtarisznyás mesterek kezén és a csergekészítésben jutott magasabb szintre. A kecske húsát a sertés-, marha- és a juhhús módjára dolgozták fel. A szociális színvonal emelkedésével azonban egyre inkább idegenkedtek fogyasztásától. Ma már csak a tejes gida húsát eszik, a felnőtt állat húsa a cigányok táplálkozásába szorult vissza. 9. A rendelkezésre álló adatok azt jelzik, hogy a kecske sajátos helyet foglal el az emberiség állattartó kultúrájában, s tartásában a Föld egymástól távoli népeinél is fellelhetők párhuzamok. Ezek elsősorban az állat sajátos biológiai adottságaiból erednek: az igénytelen, ellenálló állat a tartásmód legalacsonyabb szintjén is számottevő hasznot biztosít. Talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy éppen sajátos alkata tette lehetővé korai háziasítását is. A kultúra általános emelkedésével mindenütt háttérbe szorult a kecske tartása, csupán a mostoha földrajzi viszonyok, s az alacsonyabb szintű műveltség biztosítanak széles teret számára. Az állattartás magasabb színvonalával együtt járó, igényesebb háziállatok tenyésztésének sodrában azonban kísérőként ott maradt a kecske. A geográfiai viszonyoknak és a tenyésztői törekvéseknek megfelelően szerepet játszik valamennyi kontinens pásztorkultúrájában, részese az európai pásztorkodás nagy migrációs rendszerének is. Mindenütt az extenzív tartásmód kereteibe illeszkedik elsősorban. Sajátos szerepet kap a pásztorok életében: a sarkövi rénszarvasnomádok pásztorai éppen úgy tartottak kecskét tejelő állatként,

2 mint a Kárpátok vagy a dunántúli hegyvidék pásztorai. Ugyanakkor tartani tudják a nem mezőgazdaságból élők is, aminek szélsőséges példáját jelentik pl. a középkori hajósok, akik vitorlásaikon kecskéket vittek magukkal tengeri útjukra, tejelő állatként.

3 A kecske tartásmódja mindenütt az állattartás extenzív formáit őrzi. A környező népek példái jelzik, hogy még a többi állat tartásának színvonalától is elmarad, s csak utolsóként részesül takarmányozásban. 2 Pohlhausen, H. 1954. 60. ;1 Petzsch, H. 1969. 418. 130