Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

termelőtevékenység kezdetén, s jelentős volt tartása a Kárpát-medencébe érkező neolitikus kultúrák népeinél is. A kecsketartás korai szerepének következménye, hogy az eurázsiai térségben a népi kultúra és a nyelv korai rétegébe tartozik szókincse és ismeretanyaga. 2. A kecsketartás geográfiailag erősen determinált. A Kárpátmedence térsége soha nem jelentett kedvező feltételeket számára, így már a neolitikum idején visszaesett e térségben jelentősége, s csupán kísérője volt a szarvasmarha és a juh tartásának. Az európai kontinensen főleg a Földközi-tenger partvidékén jelentős a kecsketartás, s a mediterrán térség a központja ezen állat tartásának. 3. A magyarság — a régészeti anyag tanúsága szerint — már az ugor népekkel való együttélés idején ismerhette a kecskét. Történeti adataink arra utalnak, hogy ha nagyobb számban is tartotta valaha népünk ezt az állatot, ez csupán abszolút számértéket jelent, a más állatokhoz viszonyított aránya, az egész állatállományból való részesedése soha nem volt lényeges. A kecskelétszám azonban egyenetlenül oszlott meg az ország területén, és a különböző társadalmi rétegek kezén. A peremterületeken, hegyvidékeken volt jelentősebb, az alföldi jellegű tájakon nem volt nagy szerepe. Csupán szociális nyomások késztették alkalmanként intenzívebb kecsketartásra népünk szegényebb rétegeit. 4. A kecsketartás geográfiai determináltságát igazolják helyneveink is. A ,kecske' összetételű helynevek főleg az ország peremterületein gyakoriak, s az összetétel elsősorban magasabban fekvő területekre utal.

1 5. A történeti-néprajzi adatok vizsgálata népünk kecsketartásának eltérő típusait jelzi. A legeltetés és takarmányozás formái szerint jól elkülönül egymástól az alföldi területek, a középhegységi vidékek és a havasi övezet kecsketartása. Ezek a táji típusok lényegében megegyeznek a juhászat — Földes László által megrajzolt — kárpát-medencei formáival. A kecske tartásában a legutóbbi időkig az egész évben való legeltetés játszott meghatározó szerepet. A kecskének csupán az állattartás extenzív formái között van létjogosultsága, a paraszti gazdálkodás keretei között nincs lehetőség a tartás intenzív formáira; a mezőgazdálkodás általános színvonalának emelkedésével, s a tudatos erdőgazdálkodással a kecske mindenütt háttérbe szorul. A kecsketartás technikája mindig is korai, 1 Viga Gy. Helynévi adatok a kecsketartáshoz. 1980. (Sajtó alatt.) 128