Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

lényegesen megszaporította a juhtej mennyiségét. Készültek természetesen tisztán kecsketejből is termékek, a készítés technikája minden bizonnyal azonos volt a juhtej feldolgozásával. A kecsketej felhasználása a közelmúltban már a szociális helyzet függvénye volt. Szűkösebb időszakban minden cseppjét elfogyasztották, s gazdag variációját állították elő a tejtermékeknek. A szociális színvonal emelkedésével a kecsketej jelentősége csökkent^ elvesztette szerepét az emberi táplálkozásban, s az állatok táplálékai közé szorult vissza. Míg nehezebb szociális helyzetben gazdasági szakírók csináltak propagandát a kecsketartásnak, s volt aki a főváros tejellátását is több ezer kecske beszerzésével tartotta megoldhatónak,

10 addig a helyzet javulásával a kecske megvetett, üldözött állat lett, tartását tiltották, tenyésztőit kigúnyolták, a legszegényebbek gazdaságaiba szorultak vissza, s csupán a tüdőbetegek számára tartották fontosnak tejének fogyasztását. A kecske fejese, a tej haszna a tartásmód, a legeltetés évi ritmusának függvénye. A naponta hazajáró állatokat a parasztemberek szinte egész évben fejik, csupán a vemhesség utolsó néhány, hetében, s az eilest követő négy-hat héten nem tartanak igényt a tejre. A legeltetésnek ebben a rendszerében a reggeli és esti fejés szokásos. Ezzel szemben a hegyvidéki szállásokon, s a közösségi nyájak esztenáin a fejés — a legeltetés évi ritmusából eredően — sokkal inkább a naptári év, illetve a vegetáció éves ritmusának rendjéhez igazodik. A Szent György nap környéki kihajtástól augusztusig általában háromszor fejtek — délben is a szállásra hajtották a kecskéket —, augusztustól a beszorulásig viszont csak egyszer, reggelente.

11 A kecske fejesének két, jól elkülöníthető módja alakult ki. Az egyik szerint oldalról fejik az állatot, mellé guggolva, „lekussolva" úgy, hogy jobb tenyérrel, marokkal és ujjakkal végzik a fejést, s bal kézzel 2—3 literes edényt tartanak a tőgy alá, illetve két kézzel fejnek — főleg több kecske esetén — zománcozott zsétárba, zsojtárba (24. kép). Ezt a módszert főleg nők alkalmazzák, illetve azok a férfiak, akik korábban csak tehenet fejtek. A másik — gyorsabbnak tartott — fejési módot csak férfiak alkalmazzák: az állat hátsó lábai közé helyezik a fejőedényt, s a tőgyet két marokkal átfogva, 4—6-szori szorítással fejik ki a tejet (25. kép). Ez az eljárás a juhászat munkamódjából került a kecsketartás elemei közé. A nők ide10 Gunst P., 1970. 399. 11 Vö.: Sztripszky H.—Bilák L, 1915. 147. 7* 99