Szilágyi Miklós: A Hernád halászata (Borsodi Kismonográfiák 10. Miskolc, 1980)

volt a halfogyasztó polgári réteg. „Szántón volt a zsidóság — mondotta adatközlőm — azok megvették, ha mindennap vitt is az ember." Az értékesítésben — főleg nyáron, amikor azonnal el kellett adni a halat — néhány halászfeleség is részt vett. A férj éjszaka halászott, pihent néhány órát, majd ment kapálni, az asszony pedig vitte Szántóra a halat. Annak nem találtuk nyomát, hogy a haleladásnak jellegzetes szervezete kialakult volna: nem tudtak adatközlőink rendszeresen, viszonteladásra vásárló halszatócsokról. Zsákmányuk tehát soha nem lehetett olyan mennyiségű, hogy maga a „termelő" ne vállalhatta volna a kereskedést is. Annak ellenére, hogy maguk a halászok nem tekintették „foglalkozásnak" a halászatot, minden faluban számon tartották: ki a „halász-specialista", s ők maguk is így tartották számon egymást. Ott, ahol az utóbbi évtizedekben többen voltak ilyen „specialisták" — különösen, ahol a közösen végzett halászatok is jellemzőek voltak (Hernádbűd, Bocs) — a „csoporttudatot" is igyekeztek demonstrálni: esetenként „halászbált" rendeztek. Ezek a társas összejövetelek azonban jellegükben nem különböztek a falusi közösségi élet egyéb megnyilvánulásaitól. A halászok hiedelmei A Hernád menti falvak halászainak világképe — társadalmi és gazdasági helyzetüktől meghatározottan — a paraszti világképpel azonos volt. Néhány, speciálisan a halászattal kapcsolatos hiedelmük sem különbözik tartalmilag azoktól a hiedelmektől, melyeket általában a munkavégzés eredményességét biztosító kedvező előjelekként, illetve analógiás cselekményekként tart számon a folklór.

34 Nyilván irracionális, de ma már ismeretlen tartalmú „előjelnek" tekinthető, hogy a „régiek" a csillagok állásából mondták meg: mikor kell indulni a halászatra. Apjára (a minden hernádbűdi halász által emlegetett »öreg Salakra") emlékezve elmondta pl. egyik adatközlőnk, hogy gyermekkorában kétszer is elküldte egyegy fél liter pálinkáért, mert italoztak, beszélgettek a társak. Közben a csillagokat nézegette az apja, s amikor a második üveg felénél tartottak, azt mondta: „Gyerünk, se óra, se perc!" Nem telt 3/1 A halász-hiedelmekről szóló adatokat Szendrey Zs., 1932. gyűjtötte egybe, majd Szendrey Ákos összeállította a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára „Halászszokások és hiedelmek" c. kérdőívét. Ezeket követően több (a Népünk és Nyelvünkben kis részben publikált) új adat került elő. A teljes anyag részletes elemzése a jövő feladata. Most csak annyit állapíthatunk meg, hogy a hernádi adatainkhoz hasonlóak a legismertebbek, legelterjedtebbek közzé tartoznak. 14