Szilágyi Miklós: A Hernád halászata (Borsodi Kismonográfiák 10. Miskolc, 1980)

bele fél óra, egy hatalmas harcsát hoztak. Az öreg akkor sem, később sem árulta el: mit is jelentett a csillagok kedvező állása. Máig kedvező előjelként tartják viszont számon, hogy akkor a legjobb a fogás, ha a hold első negyedben van. Az „égi jelekhez" kapcsolják a halászszeriencsét a halak életmódjáról szóló megfigyeléseik is; pl. a „már napszállat előtt ott legyünk, vagy mikor kel a nap, mert ilyenkor jár a hal" (Hernádbűd); „a hal mindig holdvilágnál ivat, ahogy a hold telik, úgy telik benne az ikra" (Hernádbűd); „ha este 7—8 óráig nem fog a halász, akkor csak éjfélkor fog" (Hernádkak) megfogalmazású szentenciák. Ezek az emléktöredékek azonban aligha jellemezhetik az „öreg Salak" csillagjósló „tudományát". A kedvező—kedvezőtlen előjelek másik csoportja a halászatra indulás, a háló vízbe merítése „szabályait" variálja, illetve a véletlen találkozásokat minősíti előjelnek. „Bal lábbal kell kilépni a küszöbön, hogy szerencsésebb legyen a halászat" (Hernádnémeti); „ha elindul, megemeli a kalapját, akkor szerencséje lesz" (Hernádbűd); „ha kisszerű az első hal, amit fogott, megköpködte, visszadobta: Apád, anyád idejöjjön!" (Hernádbűd); „amíg nem fog halat a halász, nem ad kölcsön semmit, még egy cigarettát vagy tüzet sem, nem akarja odaadni a szerencsét" (Hernádnémeti) és egyéb „prelogikus" tapasztalatokról nehéz eldönteni, hogy ki-ki egyénileg alkalmazta-e a halászatra. Minden idősebb halászra jellemző viszont, hogy haragszik, ha halászni indulván, valaki érdeklődik: hova m

egy, s különösen ingerült, ha szerencsét kívánnak neki. Ilyen sztereotip párbeszédet folytattak az úticélt tudakoló személlyel: „Hová mégy? — Az anyád picsájára!" (Vizsoly); „Hová megy Salak bácsi? — Ne kérdezd, az anyád betyár istenit! Látod! (És letette a hálót, nem ment ki halászni. — Hernádbűd); „Sok szerencsét kívánok! — Van magának malaca, komám? — Van... — Na, akkor dögöjjön meg!" (Sajóhídvég). Szerencsét hoztak viszont az olyan tréfás „ellen-szerencsekívánatok", melyeket halászok mondtak egymásnak: „Szarom legyen a szerencséd!" (Hernádbűd); „Szar legyen a szerencséd!" (Hernádnémeti); „Szarok a tarisznyádba!" (Hernádbűd). Általánosan ismert előjel, hogy ha halászatra indulva pappal találkoznak, nem hoz szerencsét, ha viszont cigánnyal, biztosan szerencséjük lesz. Jó előjel, ha a szembe jövő személy valamilyen — bármilyen csekély — terhet cipel. Mondták is annak, aki (valahová szintén elindulván) üresen vitte a batyulepedőt: „Mér nem hozol mán valamit abba a ponyusba?" Megfigyelhettük, hogy ezeket az „előjeleket" és cselekményeket nem tekintették adatközlőink „haszontalan babonaságnak", de nem 15