Veres László: A Bükk hegység üveghutái (Borsodi Kismonográfiák 7. Miskolc, 1978)

Az új hutai üzemben összesen 6 munkás foglalkozott az üvegtermékek előállításával, a többi a nyersanyagok kitermelését, előkészítését, szállítását végezte. Valójában 25 munkás vett részt az üvegfúvók kiszolgálásában, a termékelőállítás feltételeinek biztosításában. Ha figyelembe vesszük, hogy a 31 munkás mellett 8 rokkant és kegydíjas neve is szerepel az újhutai üzem munkásainak 1796—97. évi összeírásában, akkor összesen 39 főt foglalkoztatott az üzem. A rokkantak és a kegydíjasok munkáját is felhasználták — mint ezt később is tapasztalhatjuk — a kész termékek csomagolására, szállítására és árusítására. A huta alkalmazottjait bérmunkásoknak kell tekintenünk, mert az üzemben végzett munkájuk után kapott bér biztosította megélhetésüket, ezen kívül más jövedelemforrásuk nem volt. Az újhutai üzem szükség esetén igénybe vehette a település 7 zsellércsaládjának munkáját is, akik az uradalom rendeletére robotkötelezettségük fejében bizonyos időre kötelesek voltak részt vállalni a szállítási munkákban és a fakitermelésben. A hutánál végzett robotmunka mellett családonként fél öl fát kellett kitermelni és a hutához szállítani. A zsellércsaládok számára előírt földesúri kötelezettségeket figyelembe véve Űjhuta 274 főt számláló összes lakosa érintve volt a termelésben.

86 Alig több család, mint ahányan a hutában dolgoztak. Természetesen ez az arány egy kicsit módosulhat, mert a régi hutatelepülés, Óhuta lakossága egy részének is megélhetési lehetőséget biztosított az üveggyártás.

87 Nem véletlen az, hogy e települések lakosságának megélhetése, életkörülménye a huta termelésének, gazdasági fejlettségének volt a függvénye. Egy-egy, a termelés szempontjából kedvezőtlenebb, kevesebb jövedelmet biztosító év a hutatelepülések lakosságának elvándorlását eredményezte. Olyan helyekre költöztek, ahol biztonságosabb életkörülmények megteremtését remélhették. A bükki hutatelepüléseken ilyen indíttatású elvándorlási folyamat a 18—19. század fordulóján következett be, amikor az üveggyártás ismét válságos helyzetbe jutott. A lakosság olyan nagy számban települt át a vasfeldolgozó üzemek szomszédságában kialakult hámortelepülésekbe, hogy Öhutát és Űjhutát a 19. század harmadik évtizedére már szinte az elnéptelenedés veszélyeztette.

88 Öhuta és Űjhuta lélekszámának alakulása 1746—1828 között Év Óhuta Űjhuta 1746 80 — 1755 113 — 1769 154 63 1790 283 274 1828 36 54 29