Bakó Ferenc: Bükki barlanglakások (Borsodi Kismonográfiák 3. Miskolc, 1977)

tak a föld felszínéig — ami jóval szűkebb volt a szabadkéménynél —, majd ezt egy deszákból, sövényből összetákolt füst- és lángfogóval vették körül. Ez a kezdetleges kürtő befedte azt a teret, ahol főztek, ahol a patkán a szabadtűz égett (Tibolddaróc). Egyedi példa lehet, de a fejlődéstörténet menetébe igen jól illeszkedik az egyik sirdki konyha példája. Itt a lakószoba egyik sarkából két közfallal leválasztották a konyhát és a szabadkémény alól innen fűtötték a kemencét. A tüzelőberendezés formáinak további alakulása párhuzamos a fennálló házakéval. Megjelenik a takaréktűzhely, előbb a szabadkémény alatt, majd a szobában, a kemence mellett. Később eltűnik a kemence és az udvaron építik fel többféle módon és környezetben. A barlanglakások jó részében azonban az anyag szülte lehetőség sajátos megoldásra vezetett. Ahol az udvar két oldalát természetes tufafal képezte, ott a házból kitett kenyérsütő kemencét ebbe az oldalfalba vájták és föléje kisebb féltetőt húztak. Használatban már ilyen kemencét nem láttunk, de maradványait igen (Kistálya, Tibolddaróc). A barlanglakás homlokzata általában szerény, kifejezi a benne lakók gazdasági és társadalmi helyzetét. A minden esetben meszelt homlokzatot sokszor kváderkőből falazták, mert a lakás eleje egy időben már leomlott és így kellett pótolni. Kivételt képeznek a gádoros pinceházak, ahol nem a homlokzatot, hanem a gádor elülső lécrácsát meszelték és díszítették cifrára fűrészelt deszka bábokkal. Azokban a falvakban, ahol kőfaragók működnek, gyakrabban lehet látni pinceházon is kő ablakkeretet (Ostoros, Sirok, Tibolddaróc). A paraszti lakóház fontos tárolóhelyét, a padlást egyes falvakban a pinceházak tulajdonosai úgy igyekeztek pótolni, hogy a lakás feletti sziklafalon vágtak nagyobb méretű üregéket, amiket létrán közelítettek meg. Ezekben a padláslyukakban kukoricát (Sirok), vagy szénát (Cserépváralja) tartottak, de Sírokban többnyire úgy képezték ki, hogy belevezették a kémény füstjét is a disznóhús megfüstölésére. A homlokzat védelmére gyakran tornácot építettek. A fa, vagy kváderkő oszlopokkal alátámasztott, néha mellvéddel is ellátott eresz-t századunk elején még zsúppal, utóbb cseléppel fedték. A barlanglakók módosabb rétege a századforduló táján már úgy vágatta ki pinceházát, hogy előtte a természetes kőből oszlopos, mellvédes, félköríves tornácot alakítson ki a kőfaragó. Ezt a tornácot épp úgy meszelték, mint a homlokzati falat. A néprajzi irodalom egyedül Szomolya községből ismer ilyen tornácos házat, de terepbejárásaink során találtunk még Ostoroson, Noszvajon és Cserépváralján is. 45