Benkő Sámuel: Miskolc város történeti-orvosi helyrajza (Borsodi Kismonográfiák 2. Miskolc, 1976)
kevés vizeletet bocsátott ki, meghalt. A betegség helye a belekben volt, melyek 30 férget tartalmaztak, ez okozta a visszatérő lázt és a pokol vart. IV. megfigyelés Egy izmos, középkorú idegen 1780-ban pünkösd ünnepén Mindszenten egy temetőhöz közeli házikóban hirtelen meghalt. Életében nehéz, akadozó vizelésen kívül semmilyen panasza sem volt. Mivel a sebész a katétert hibásan vezette fel, vér ürült, erre mérgezés gyanúja miatt boncolásra került sor. A vastagbél üszkös; a jobb vese tönkrement, a húgyhólyag üszkös, tele bűzös, gennyes vércsomókkal, azokban élő giliszták voltak találhatók. E tünetek alapján, a Morgan által leírt eseteket tanulmányozva megállapítottam, hogy a vastagbélből és a veséből a giliszta a húgyhólyaghoz jutott le, a vizeletet elszorította, és a halált siettette. V. megfigyelés Egy gazdag — középtermetű, barna arcú, fekete hajú és szemöldökű — férfi, aki ivásnak adta magát rossz felesége miatt, csaknem az egész őszön keresztül mértékletes életmódot folytatott. 1790. nov. 28-án Szentúrvacsorát vesz, családjával esti áhítatot tart, lefeküdni kíván, később felesége durva ürüggyel rátámad. A méltatlankodó férfi a 29-ik nap hajnalán 3 órakor az istállóban kötéllel vet véget életének. A koponyatető eltávolítása után láthatóvá vált a megvastagodott, vértől vöröslő koponya csonythártya, a vérömléstől duzzadó agykéreg, maga az agyvelő az agykéreg határán sötétes színű, szaga rothadó halhoz hasonló, bűzös, csúszamos, hasonló elhatárolt foltok az agyvelő közepén is, az elülső agykamrák folyadékot tartalmaznak, a lágy agyhártya kamrái betüremkedései a szövetek között kisebb-nagyobb halikra-szerű hólyagocskát tartalmaztak; a tobozmirigy körüli kitágult ereket teljes egészében vörös fonadék borította be, maga a tobozmirigy kemény, sárgás erektől kemény, mintha ujjnyomásra érzékelhető megannyi homokszem lenne. Átvágva valamennyi, de elsősorban a laterális és circuláris sinusokból bőséges folyékony vér áramlott; magából a torkolati vénába leszálló bal sinusból átvágva úgy folyt a vér, mintha ereket vágtunk volna rajta. Ennek az a magyarázata, hogy a kötél inkább a jobb, mint a bal oldali vénát szorította el. Az egyébként egészséges tüdők összeestek, nem túl véresek. A szív erős, a szívfal kemény, erős, fehéresvörös. A máj igen nagy, kemény, göbös, körülbelül hat római font súlyú. Az epehólyag a vastagbélhez hozzánőtt, rejtett, kevés epét tartalmaz. A lép hátsó felületéhez porc nőtt hozzá. A gyomor emésztetlen élelmet tartalmazott. Midőn a szóban forgó öngyilkos holttestét felboncolták, és igen sokan megszemlélték a felboncolt holttestet, s vagy ettől, vagy az