Benkő Sámuel: Miskolc város történeti-orvosi helyrajza (Borsodi Kismonográfiák 2. Miskolc, 1976)

gyűjtötte és foglalta-e össze a gyér levéltári iratok alapján, vagy valakitől átvette azokat. Az oldalakon át való szó szerinti citálást ez időben sem tekintették plágiumnak. A város története, különösen a kiváltságok elősorakoztatása jórészt megfelel a valóságnak, egyes részei viszont ma már nem helytállóak. Az idevonatkozó oldalak elsősorban kultúrtörténeti tekintetben értékesek és érdekesek, — következésképpen ezek kritikai értékelésétől eltekintek. „Nemesek és nem nemesek egyforma buzgalommal foglalkoznak földműveléssel és szőlőműveléssel, ezek fölösleges termését pénzzé teszik, és segítik a tisztes megélhetést. Csak az örmények húznak a kereskedelemből megvetett hasznot. Az egyszerű nép télen többet pihen, a tavasz közeledtével kimennek a földekre, szőlőkbe, rétekre, vagy a szántóföldekre." Nem hiányoznak sem az ügyvédek, írnokok, jogi megbízottak és törvényszolgák sem. E sorokkal jellemzi Benkő Sámuel a VII. fejezet elején a város lakosságának foglalkozását, különösen a földművelést, a földet művelők életét igen sokszor idillikus színben ábrázolja. Miskolc a 18. században, különösen annak második felében igen jelentős iparos és kereskedőváros. Itt is — mint másutt is — a feudalizmus korának termelési módjai és termelési viszonya, a céhes keretek között mozgó kisiparűzés volt a jellemző. Az Alföld és a hegyvidék találkozásánál fekvő városokban általában — így Miskolcon is jelentős kereskedő lakosság alakult ki, telepedett be. Nézzük meg ezeket is Benkő Sámuel tükrében. Először arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egyáltalában nem ad hírt a Város szomszédságában, Hámorban 1770-ben létesült kohóról és a Fazola-féle vashámorról, valamint az üveghutákról (Óhuta=Bükkszentlászló, Újhuta=Bükkszentkereszt). A városban jelentékenyebb ipari üzem még nem működött a vízimalmokon kívül (XII. fejezet). A malmok nemcsak őrlésre, hanem kendertörésre is szolgáltak: „Részben a gabonaőrlő malmokat szolgálja, részben kendertörésre fordítják, részben pedig cserző vargák használják." A Szinva vize vászonfehérítésre is alkalmas volt — mint azt napjainkig megőrizte az utcanév. A vászonfehérítőket 1732-ből már levéltári iratok is őrzik. A Pap malma mellett 1754ben már mángorló is állott. A híres miskolci szövőasszonyok „ügyesek a lenvászon készítésében, jól bánnak a tűvel és rokkával is " — írja Benkő, (VII. fejezet).

23 Ugyanezen fejezetben dicséri a miskolciak magas és fehér kenyerét: „a kenyérsütés méltán jó hírű, mert a kenyér itt jó ízű és formájánál fogva is kitűnő. Ugyanis szépen megkel dagasztáskor, és remek fehér színű." Az 1818-as kiadásban — mint hátrább citálom is — részletesebben ír a híres miskolci fehér kenyérről. A város magyar népéről később Benkő Sámuel a Lakosok c. IV. fejezetben a következőket írja: Miskolcot eredetileg magyar lakosúnak tartja, ahova később betelepedtek különböző nyelvű népcsoportok. Idevonatkozóan a IV. fejezetben van egy citálásra indokolt passzus: „Ezekhez jöttek cseh, horvát, orosz, vandál eredetű szlávok, akik különböző események folytán kerültek ide, azután