Benkő Sámuel: Miskolc város történeti-orvosi helyrajza (Borsodi Kismonográfiák 2. Miskolc, 1976)
idő volt, futó esőkkel, 30—31-én a nyugati szél susogása közben nyájas napsütés köszöntött be, s csak kevés felhő szállt az égen. Június két első napja langyos volt, a déli szél közben kissé mérsékelte a lassú északkeleti szelet. 3-a száraz, meleg volt, a levegő nyugodt maradt, vagy az északkeleti, nyugati és déli szél szelíden vetélkedett, s az utóbbi esőt hozott. 4-én a meleg és derült napot a délkeleti és északkeleti szél zavarta meg, és reggel 11 órakor nyugatról és északról esőt hozott. 5-én a hajnal a déli szél hatására zivatart hozott, villámlással és mennydörgéssel. Ettől kezdve a meleg 11-ig fokozódott, miközben állandóan fújt a déli szél, aztán a forróságot a nyolcadik napon, este kilenckor mérsékelt eső enyhítette. 11-én reggel 5-től—6-ig mennydörgés volt hallható, az eső délig megszakítás nélkül esett, a szél északkelet felől nagyjából déli, s az előző napi szél fújt. 13-án ugyanilyen volt az idő. 14-én, miközben időnként enyhe déli szél fújt, derült, meleg lett az idő. 15-én a négy fő szél versengett az elsőségért és esőt zúdítottak le, amely reggel nyolctól délig folyton tartott. 16-án a levegő meleg volt, déli szél fújt. 17-én ugyanilyen volt az idő, esett. 18-án a meleg hőmérsékletet felhők, délutáni eső és délnyugati szél csökkentették. 19-én a déli szél esőtt hozott, amely reggeltől de. 10 óráig hullott, azután nyugati szél váltotta fel a déli szelet. 20-a felhős, ködös volt, de. 11 órakor esővel, déli széllel, 21-én súlyos, sötét felhők jöttek, déli szél fújt, délben, este fél hétkor déli irányban bőségesebb esőt, itt kevesebb csapadékot figyeltünk meg. 22-én ugyanilyen szél fújt, sötét homály uralkodott, a távolban esőt, mennydörgést észleltünk. 23-án borzasztó sötétség lett. 24-én a délkeleti, északkeleti és déli széltől hajtott felhők esőket, bőséges viharokat hoztak. 25-én ugyanaz volt a helyzet, este zápor esett és dörgött az ég. 26-án beborult, déli szél fújt, 27—28-án derült, meleg napok következtek, a déli szél fújt, és a vékony felhőtakarón át lassan csöpögött az eső. 29-én ugyanez volt az ég arculata, északnyugati szél fújt. 30-án az előző napi időjárás uralkodott és enyhe déli szél fújt. Július első három napján az időjárás olyan volt, mint június utolsó napjaiban. 4-én változás csak a távoli mennydörgés volt. 5, 6, 7, 8, 9-én a déli szél nagy hőséget hozott, az utolsó napon, éjjel 11— 12 órakor erősen villámlott és zengett az ég, és a fenyegetően lecsapó villámok a mély álomból felriadt embereket imádkozásra késztették, és félelmet keltettek bennük. 10-én az előző éjszakai felhők borították az eget és az alkalmatlan időben jött déli mennydörgés sokakat megrémített. 11—12-e: felhős napok, délelőtt V2I2 órakor eső és mennydörgés, végül a déli szél bőséges esőt hozott. 13-án változó volt a napsütés. 14-e: nyugodt, szélcsendes nap, nagy hőség, 15-én a legnagyobb hőséget reggeli és esti harmat mérsékelte. 16-án a nap a felhők mögé bújt és a forróságot az északnyugati szél valamennyire mérsékelte. 17-én a nagy forróságot a hirtelen változó időjárás az ellenkezőre fordította, kemény hideg állt be, és feltámadt a jeges északkeleti szél. 18-án felhős, hideg idő volt. 19-én '.