Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - Utazás Budapesten

liez előadás alatt gesztenyét, perecet ropogtatni, sem pedig hangosan társalogni és nevetgélni ! . . . De sőt a fogadókban sem tartozik a csörömpölés és a lármás beszéd a schic-hez s ezt meg is magyaráztuk, ott nyomban, a Metropol fehér asztalánál. Egy-egy fővárosi kocsmában — ugy gondoltuk —-• azért ül csendben a publikum, mert nagy lévén a város,, nem tudhatja, hogy a szomszéd-asztalnál nem ül-e egy miniszter, vagy egy zászlós úr! Itt mindnyájan ismerjük egymást s azt hisszük, ha csendesebben beszélünk, mint a szomszédunk, akkor a szomszédnál kisebb úrnak tekint bennünket a pincér. Pedig nem azért mentünk a Metropolba, hogy axiómákat gyártsunk, hanem inkább azért, hogy Banda Marci muzsikáját hallgassuk. Sem a feleségem, sem én soha dalolni nem szoktunk, barátom pedig csak kivételes alkalmakkor, így aztán bizony mi nem tartunk versenyt a népdal-költészettel és e között a mostani sok új nóta között sem mi, sem még egy barátunk, aki szintén csak kivételesen szokott dalolni s a ki a Metropolban fölkeresett, nem tudunk eligazodni. Lelkünk másra-másra vágyik, a régi szép magyar nótákhoz, a melyeket élő cigány nem tud szebben, kedveltebbül és tisztábban elhegedülni, mint Banda Marci. Az a sok válhang, melyet a mi cigányaink a szép magyar nóták dallamaihoz fűznek, engem minduntalan arra a kifogástalan női toilettre emlékeztet, melyet szabója hozzáférhetetlen Ízléssel adott ki műhelyéből, tulajdonosa azonban, mint azt sokszor látjuk, hogy szebb legyen, apró maslicskákat rak reá. Húzta is Banda Marci a régi nótákat sorban. Egyikmásiknál ifjúkori emlékeink elevenedtek meg, könnyű lopódzott szemeinkbe s mikor gyermekéveinken is túl, messze, a magyar nemzet legszebb, a hazafias lelkesedés legdicsőbb szakába varázsolt vissza hegedűjével, a halotti csöndben itt is, ott is hallottuk, hogy a fényes társaságban nem egy hazafi akadt, a ki magába mélyedve, csöndesen halkan utána dűdolta a cigánynak : „Hej Rákóczi, hej Bercsényi" . . . Csöndes merengésünkből az óra mutatója költött föl : aludni tértünk.