Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - Konstantinápolyi utazásunk

sülyedünk s ez a vészjel és nem egyszer a halál verejtéke gyöngyözött homlokunkon. Mikor egy-egy nagyobb tust kaptunk, hogy még a hajógép zakatolását is elnyomta a nagy zsivaj, Imre barátom fel-felszólott hozzám: „Hallod Guszti ?" Egyszer csak eszembe jutott, hogy zsebórámat fel kell húzni. Valami jó félóráig töprenkedtem rajta, vájjon le merjek-e ugrani érte a fogason csüngő, táncot járó kabátomhoz. Végre irtózatos nagy elszántsággal leugrottam. — Kikaptam zsebéből az erszényemet, melyben az órakulcs volt és azzal vissza fel az ágyra. Hanem bizony még így is majd baj lett belőle. Már annyi erőm nem volt, hogy ülve húzzam fel az órámat, hanem hányat fekve találgattam bele a kulcsot s úgy örültem, mikor hallottam a sercegést, jeléül annak, hogy a kulcscsal jó helyen járok. 13 órai rémes út után, három órai késéssel végre szerencsésen bejutottunk a küstendsei öbölbe és nagyot lélegzettünk, mikor a kikötő lámpáit megpillantottuk ; annyira benne voltunk a tempóba, hogy még akkor is forgott velünk a föld, mikor hajónk már nyugodtan vesztegelt a part mellett. Nagy nehezen összeszedtük magunkat s úgyszólván, négykézláb támolyogtunk ki az ebédlőbe, hogy irtózatosan kiéheztetett és meggyötört gyomrunkba valami táplálékot vegyünk. Úgy éreztük magunkat, mintha valami hosszas betegségből keltünk volna fel, vagy mintha jól megvertek volna ; hisz maguk a tengerészek bevallották, hogy ilyen óriási vihar már hónapok óta nem volt a feketetengeren. És sajátságos, mikor reggel úgy 6 óra tájban kiléptünk a szárazra, mintha kicseréltek volna bennünket, egyszerre megszűnt a nyomasztó érzés. Nemsokára vígan robogott velünk a vonat Magyarország felé s amint egy kanyarulatnál még egyszer visszapillantottunk a kikötőbe és ott megláttuk a „Regele Károlit" és mögötte a tengert, gyűlölettel néztünk kínzóinkra és föltettük magunkba, hogy életünkben többet soha nem megyünk tengerre. És a reá következő évben már megint csak hajón jöttünk haza Velencéből.