Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - Ünnepi beszéd március 15-én

ÜNNEPI BESZÉD MÁRCIUS 15-ÉN. Tartotta: Nagy Ferenc dr. Tisztelt Közönség! M ngeniet ért az a megtiszteltetés, hogy ezen a helyen és ' ezen alkalommal március idusán ünnepi beszédet mondjak. Ünnepi beszédet arról a napról, mely forduló pontot képez Magyarország történetében, melyen a szabadság lehelletétől megkapott nemzet évszázadok mulasztásait tette jóvá! Ünnepi beszédet arról a napról, amely első bizonyság volt amellett, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz! 1848 március 15-ike nemzeti létünk újjászületésének dicső napja, emlékeidben is áldott légy! Honfiúi érzelmünk szent ihlettségével, szabadságért vágyakozó lelkünk zsolozsmájával köszöntünk! . . . Az volt a nap! S bár több, mint félszázad tűnt le azóta, nem merült a feledésbe, a kikelettel évről-évre mcgjelen s Kárpátoktól az Adriáig végig zúg az ezeréves országon: „Talpra magyar, hí a haza!" Igen, hí a haza, esküdni kell, hogy rabok nem leszünk! A magyar nemzet pünkösdje ez a nap; amikor a szabadság szent lelke rászállott apostolaira, vagy inkább húsvétje, amikor kitört sírjából és eget kért legdrágább kincse, ősi szabadsága! Az a szabadság, mely halottként piros honfi vérrel beszentelve, égető, fájdalmas könyekkel elsiratva hevert néhány század óta! . . . ... A fa lehullatja lombját az őszi szél érintésére, lombtalan ágai felett zúg el a tél zivatara; és mikor jön a kikelet, az élettelennek tetsző ágak rügybe fakadnak s üde lombot hajtanak.