Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - Konstantinápolyi utazásunk

negyedrét hordós-káposzta fejjel díszítve. Először kivette a káposztát s azt elköltvén, utána kikanalazta az olajat mind egy cseppig, akárcsak mi a levest szoktuk. Na, gondoltuk magunkban, ennek jó gyomra van! Vájjon mit eszik ezután ? Most hoztak neki egy tányér főtt tojást, volt benne vagy 8. Ezt egyenként szépen bekebelezte, aztán ivott reá bort. Erre még hoztak neki nyárson-sültet. Gyönyörű volt nézni szép piros színét, hanem a felénk áramló faggyúszag elárulta, hogy az is birkából van. Ilyen a román konyha ! Ebéd után kávéházba mentünk, hol bukaresti magyarokkal is találkoztunk. Majd elérkezvén az indulás ideje, szívélyes búcsút vettünk Saier Némethtől és rokonától, hazahajtattunk szállásunkra s felpakolózva, onnan lóvasúton mentünk ki az állomásra, hogy a d. u. 4 órakor induló vonattal tovább haladjunk végcélunk felé. Kiérve, végigsétáltunk a perronon, a hol már mintegy 200 hazánkfia sürgölődött ; nemzeti színű jelvényükről mindjárt reájuk ismertünk. A budapesti menetjegy-iroda vitte őket keletre. Mi már itthon úgy cirkalmaztuk ki a tervet, hogy Bukarestben találkozhassunk velük s ez sikerülvén, most már velük tartottunk egész Konstantinápolyig. Nemsokára a kirándulókkal együtt beszálltunk a vonatba és megindultunk a Fekete-tenger felé. Az út a román síkságon vitt keresztül, kopár, egyhangú vidéken, mely most kora tavaszszal még nyomasztó hatással volt reánk. Mindössze „Bibeszku" herczeg kastélyának romjai nyújtottak némi változatosságot. Ebben az útban történt, hogy Imre barátom kissé roszszúl érezvén magát, port akart bevenni. Ostyánk volt, hanem vizünk nem. Úgy segítettünk rajta, hogy felvágtunk egy narancsot és annak levét csepegtettük reá, hogy meglágyuljon. Mikor aztán az öreg bevette, utána még a szájába is csavartam egy csomót ; erre ő nagyot nyelt és az orvosság szerencsésen lecsúszott. Az állomások a helységektől mind távol esvén, semmi látnivalónk nem volt, az utasokkal elegyedtünk tehát beszélgetésbe. Mellettünk ült például egy fiatal londoni angol, aki már 8 hét óta utazott, csak úgy szórakozásból. Amint a Dunához közeledtünk, a vidék mindinkább