Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Deák Ferenc emlékezete

merészen, szenvedélyesen támadta a »nemzet tespedését, elő­ítéletéit, százados szokásait és kiváltságait, hadat izent a középkor összes birtokrendszerének, a történelmi magán­jognak, sőt ezen jog fokozatos reformjának is.« Prófétai ihlettel írott könyvei, a Hitel, Világ, Stádium, felrázták a közvéleményt, de mivel írójuk világnézlete merőben ellen­tétes volt kortársai felfogásával és hagyományaival, s mivel a történelmi előzményekre nem volt tekintettel, a vezéri szerepet a politikai téren nem tudta magához ragadni. Sokat, végtelelen sokat köszönhet hazánk a legnagyobb magyar­nak, mert egyesületi, társadalmi, közgazdasági és közművelő­dési téren olyan alkotásokat teremtett, munkában, vagyon­ban olyan áldozatokat hozott a hazáért, melyeknek hatása, értéke felbecsülhetetlen. Kora meg tudta becsülni nagy szol­gálatait, lángoló hazafiságát s ha ma homályosulni látszik is emlékezete, a történelem lapjain örökké fényleni fog dicső neve. A pozsonyi országgyűlésen tűnt fel egy másik férfiú, aki alighogy elfoglalta helyét a Rendek között 1833. május 1-én, csakhamar megalapította tekintélyét nagy készültségé­vel, hatalmas szónoki erejével, szabadelvű nézeteivel. Minden fontos kérdésben fölemelte szavát, és annak a szónak súlya volt. Szónoklatai olyan nemes érzéseket, nagy igazságokat, rettenthetlen bátorságot, bölcs mérsékletet és erős hazasze­retetet tükröznek, hogy szavait ércbe vésni lenne méltó. Ebben a férfiúban, Zalamegye követében, ismerte fel az országgyűlési ellenzék a maga vezérét. Tíz év után, 1843-ban, ellentétbe jött megyéjével. A következő országgyűlésre ki volt tűzve a nemességnek a megyei közigazgatás költségeiben való résztvevése. A köz­adózás ellen erős korteskedés indult Zalában. Deák, mint a szabadelvű ellenzék tagja és vezére nem fogadhatott el olyan utasítást, mely a közadózást ellenzi. Elvtársai és barátai tehát kivitték a megyegyűlésen, hogy a követi utasításban a közadózás benne legyen, s Deákot követté választották. A győzelmet erőszakoskodással, pénzzel, borral, verekedés­sel, hat ember élete árán vívta ki a párt. Deák előre is tiltakozott a korteskedés ellen, a választást pedig visszauta­sította, semmiféle erőszakolásra nem fogadta el a megbízó-

Next

/
Thumbnails
Contents