Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - A talmi asszony

— Ha méltóságod tényleg ragaszkodik e kitételhez, úgy hát célja szerelmemnek az, hogy viszont szeressenek. — S aztán ? — Tovább nincs mit mondanom ! — S azt hiszi, hogy létezik a földön olyan férfi, akinek én azt mondom, hogy »szeretem«. Az én erkölcsi nézeteim nem állanak oly alacsony nívón. A fiatal író mosolyogva tekintett maga elé, mint aki nem igen bízik azok valódiságában, amit hallott, de érdekelte ennek a szenvedélyes lelkű s mégis márvány külsejű lénynek a lelki világa s azért folytatta az ostromot : — S kegyed azt hiszi, méltóságos asszonyom — mondta fájdalmasan — hogy elegendő nekem emésztő szerelmem elpusztítására egyetlen hideg szava vagy erkölcseinek szédítő magassága ? Óh, nem ! Kegyednek joga van engem kikacagni, meg nem hallgatni, de el nem tilthatja azt, hogy szeressem utolsó lehelletemig. S ha végzetem lesz e viszonzatlan szerelem, ha belebukom az egyenlőtlen küzdelembe, úgy kegyedet teszem végzetemért felelőssé, az ön lelkiismeretét terheli egy emberélet, annak a képzelt erkölcsi magaslatnak a rovására, mely nem engedi meg önnek, hogy lelke érzelmeit elárulja .. . Hölgyeim és Uraim ! Menjünk, kérem, ennek a budoárnak fullasztó légköréből . .. Hiszen jól tudjuk, mi következik ezután. A fiatal író térdre roskad a szép asszony előtt, átkulcsolja szinte imára a grófnő hófehér kezeit s aztán a benne tomboló vihar hatásától remegő hangon kérdi : — Adél, szeret ? A szép asszony szeméből tovatűnik a márványhideg tekintet, tért enged annak a tettetés nélküli őszinte kifejezésnek, mely becsületes tükörképe érzelmeinek s valami igazán nőies hamisítatlan hangon leheli : — Nagyon ! ... Terítsék rá, kérem, a szemfedőt arra a kadáverre, tisztítsák le a pszichológiai bonckés ezüstfényű acélját, nincs előttünk többé rejtelem ; bevégeztük munkánkat, a réz, a becsületes fém, megfeketedett a választóvíz egyetlen cseppjétől a — próbakövön.