Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Miskolczy Simon

Falad közül im messze űz most A gyászos végzet engemet. Földönfutó vagyok s száműzött, Akinek nincsen otthona . . . Isten veled, én elmegyek már — Az Isten tudja, hogy hova.« Lovát megsarkantyúzva vágtat Az avasi templom felé, S hogy odaért, a templom őrét Felzörgeté maga elé. A Miskolczyak krypta-sírját Felnyittatá, aztán bement, — Kísérteties fényt lövellt szét Az izzó fáklya odalent. Az ősök néma sírlakába Miskolczy búcsúzásra jött, Megállt . . . sokáig elmerengett A redves koporsók fölött. . . A szélylyelomlott szürke porból Egy maroknyit keblébe tett, Aztán a templom félhomályán Fel a szabadba sietett. Holló lovát a templomőrtől Átvéve, nyeregbe kapott, És pénzt adott a bámulónak, Hogy gondozná a sírlakot. . . . Sötét, borongó őszi éjjel, Éles, hideg, fázós a szél, A Bükk felé száguld Miskolczy S halkan magában így beszél : Őszi harmat után az erdőn Zörögni kezd a rőt avar, Aszott füvet, hervadt virágot A hulló lomb jól eltakar.