Szentpáli István szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1901. évi évkönyve (Miskolc, 1902)

A dilettantizmus jogosultságát egy pillanatig sem vonom kétségbe, sőt ellenkezőleg: szép, nemes szenvedély az, mely a szívre nemesitŐleg, a kedélyre felemelőleg, az indulatokra megnyugtatókig hat. Ha kezdetleges is, kezdetleges naivságával sokszor annál meglepőbb, annál érdekesebb és kedvesebb. Es éppen a dilettantizmusnak a társadalom mind szélesebb köreiben hovatovább öntudatosabb rajzolási képességé, illetve muértelemmé emelése, más szavakkal a szépérzéknek, a műizlésnek mind szélesebb körben vak) elterjesztése lebeg előttem eszményi czél gyanánt, a melynek megközelítését ha csak egy-két lépéssel is előbbre viheti jelen felolvasásom, már nem leend hiába való. A rajzolni tudásnak mindenki hasznát veszi, sőt mondhatjuk, hogv arra szüksége van a művelt társadalomban, ágy a férfi, mint a női világ minden tagjának, változatos életpályáikon. A tudományos foglalkozások bármelyik ágát vesszük is, több-kevesebb rajztudást mindenik megkíván. A művészetekkel közvetlen rokon műszaki és műipari pályákat man is említve a geológus pl. a föld felületén előforduló alakzatokat lefényképezheti, de a född belső strukt

riraját már nem; a földalakulás korszakainak, rétegeinek ábrázolása már a kézügyességre apellál E nélkül hogyan egészítené ki az archeológus a töredezett leletek rajzait az eredeti alakra? A botanikus és zoológus, valamint a sebész és bakteriologus sem állithatják elő másképen, mint kézi rajzolással a górcsövi vizsgálatok nagyított képeit. Felesleges azt fejtegetnem, hogy a rajztudás mily előnyére van a tanítással foglalkozóknak a legegyszerűbb szemléltetés, magyarázat alkalmával. A politikusok és jogászok éppen úgy hasznát veszik, mint a kereskedők és iparosok, különösen pedig a műkereskedők és műiparosok. A női világot, az emberiség szebb és gyöngédebb felét pedig egyenesen hivatás és hagyomány terelik a rajzolás művészetéhez. Hivatás, mert a női lélekben az érzelmek játszák a legfőbb szerepet; már pedig az emberi művelődés kezdete óta az érzelmek leghathatósabb kifejezői a diszito- és a zeneművészetek. Éppen ezért a gyönge nemnek Ős-időktől fogva hagyománya, hogy érzelmeink főleg e két művészet nyelvén adott kifejezést mindenha.