KILIÁN ISTVÁN: Szűcs Miklós naplója, 1839-1849 (Documentatio Borsodiensis 3. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1981)
Szűcs Miklós naplójegyzetei
itt a' nézéssel is beérheti a r magunk forma ember a bálokban. A' mai bálba szándékozunk elmenni, mert 1-ör jótékony célra adja azt a női egyesület 2-or mert álarcos lesz. minőt még nem láttunk. 3-or mert nyerhetünk is valamit a sorshúzáson. A' tigris című igen szép fogadó hozzám közel lévén, ennek kávéházában szoktam, leginkább estenkint, újságokat olvasni. Nagyon becses most a' jó meleg szoba, sok embernek saját lakában ez nem igen találtatván, a kávéházakba jár fűtőzni. Telegdy Paliról már rég nem hallottam semmit, óhajtanám már jobban létét hallani. Ugyanakkor Szüleimhez. Becses levelök utáni hossazs várakozás szülte aggodalmukat tegnap oszlatá el annak vétele. Hála istennek! nekem nincs egyéb bajom, mint hogy, amióta bent lakik főnököm, folytonosan elvagyunk - laktársammal együtt munkával látva. E' miatt a királyi tábla üléseit csak kétszer látogatám, a' mult törvényszakasz alatt. Talán hogy e' sok kellemetlen, már régi idők óta halomra gyűlt munkát el ne unjuk, az év első napján adott át nekem főnököm 8. öccsének lh frtot p.p. mint úriszéki jegyzőkönyvek tisztázása diját. Az uradalom(2 a) tói különösen kap főnököm egy írnok tartására fizetést. Nem rég Buday Ferencz úr küldött hozzám egy idéző levelet, melylyet itt helyben kelle kiadnom. Már többször volt alkalmam K(ogyessy) úr gondolkozásának az enyimt^l különbözését tapasztalni, mert ő több az egész hon előtt nagy tiszteletben álló férfiakat haszontalan ábrándozóknak tart. A' közelebbi ügyvédi vizsgálatok alkalmával bámulva tapasztaltuk, mit tesz az ajánlás. Új évi predicatiora az evangelicusok egyházában lévén, haliam ott ekkor Kossuth Lajost Meszlényi Teréz , romai cath. hitű hölgyei másodszor kihirdettetni . Az ólta alkalmasint megtörtént az egybekelés. Múlt csütörtökön Kóczán úrnál lóvén, szomorúan panaszlá nagyobbik fiának nem rég törtónt halálát. Több ifjak hazajókba tértek telelni. A' hideg napokban káj— hánkban folyvást égett a tűz, mert az én laktársam is igen sze--