H. Szabó Béla: Herman Ottó és Lillafüred - Borsodi kiállítási vezetők 2. (Miskolc, 1975)

"A magyar pásztorok nyelvkincse"

hangzik el, amikor a materializmus a magyar tudományban általános visszavonulásban volt. Töretlenül bízott a tudomány fejlődésében, ab­ban, hogy a fejlődés során a legsűrűbb fátyol takarta titokba is behatol az emberi értelem. Népszerű előadássorozatában a darwini fejlődés­elmélet következetes híve volt. Materializmusa fejlődésében következetessé vált: „.. minden élőlény teste bizonyos alapegy­ségekre bontható fel; és hogy az alapegysé­gek ugyanazok a szerves élet alsóbb, mint legmagasabb fokán! A vegytani elemzés ép­pen úgy, mint a legélesebb mikroszkóp, csak azt tanítja. Evvel ráléptünk arra a hágcsóra, mely a legalsóbb, legyegyszerűbb lényektől, a legmagasabb lényig; a protoplazma egyszerű mozgásától, alaktalanságától, az öntudatosan cselekvő szervezet szerint a legmagasabb fo­kon álló lényig elvezet. Ez a lény az ember maga!” A mozgás törvényeit ismeri el a legáltalá­nosabb természeti törvényként. Kár, hogy a fej­lődés lényegén, a mozgáson belül ő még nem is­meri fel az anyag önmozgását, ami miatt nem adhat teljesen helyes magyarázatot a fejlődés mozgatórugójára. Mégis óriási az az út, amit megtesz a mate­rializmus irányába, hiszen működésének évtize­deit a politikai reakcióval szinte eggyé forrt kle­rikális reakció uralma, hatalma jellemzi. Egész élete folyamán ezzel a kettős reakcióval küzd, de különösen ádáz dühvei fordul szembe min­denkor az egyház reakciójával. Még parlamenti beszédében is kifejti a tudomány és a vallás szembenállásáról alkotott véleményét, mondván, hogy „tarthatatlan állapot az, hogy míg az is­kola tanítja a darwinizmust — ha nem is min­denütt —, addig az egyház a szószékről átkokat szór reá. Azok a régi idők, midőn felállottak a nép előtt és azt mondák: szenvedj, viseld a föld terhét, majd a jövőbeli élet kárpótol téged, ezek az idők örökre eltűntek”. Többször tiltakozott az ellen, hogy egyházi személyek, főpapok vezető szerepet vigyenek a tudományos életben, legyen az a Tudományos Akadémia vagy akár az Orvo­sok és Természetvizsgálók vándorgyűlése.

Next

/
Thumbnails
Contents