Walterné Müller Judit (szerk.): Több mint élettörténetek. Sorsok. A magyarországi németség kollektív büntetése a második világháború után, baranyai visszaemlékezések és tárgyak tükrében (Pécs, 2009)
Előszó Kislány koromban a falunkban többször hallottam a felnőttektől számomra akkor értelmezhetetlen kifejezéseket, mint "málenkij robot", kitelepítés, vagyonelkobzás, telepes. Mesélték, hogy anyai nagyszüleim több évet dolgoztak, ahogy ők akkor nevezték “ln Russland", de a további részletek elmaradtak, nem beszéltek róla. Tudtam, hogy apai nagyszüleim valamikor a "nagy házban" laktak, de azt elvették tőlük. És hogy miért, erre már nem jött, mert nem is jöhetett számomra akkor felfogható válasz. Aztán lassan összeállt a kép, értettem, de persze meg nem értettem mindazt, ami a magyarországi németséggel is megtörténhetett. Hogy hány ártatlan fiatal lányt, családanyát, fiút, férfit hurcoltak el Magyarországról több éves 'jóvátételi munkára", pontosan ma sem tudni, de mintegy hatvanezer sorsról beszélhetünk. Mintegy felük jeltelen sírban nyugszik az akkori Szovjetunió munkatáborai közelében. Az át- és kitelepítések, vagyonelkobzások még további százezreket érintettek. "Bűnük" az volt, hogy ahhoz a német nemzetiséghez tartoztak, amelynek nevében oly sok bűnt elkövettek a második világháborúban. De azok mások voltak, nem ők, akiket kollektiven tettek felelőssé mások tetteiért. Az átéltekért nyújtott állami kárpótlás később enyhíthetett a sebeken, de nem gyógyíthatta be azokat. Igen, most már biztosan tudom, hogy ezek több mint élettörténetek. Lelkileg már régóta készültem arra, hogy mélyebben foglalkozzam ezzel a kálváriával, a lehetőséget végül egy pályázat adta. "2008 - A kultúráik közötti párbeszéd európai éve" kezdeményezéshez csatlakozva a Múzeumok és Látogatók Alapítvány koordinálásával egy kiírás jelent meg múzeumi kísérleti projektek, többek közt élettörténetek gyűjtése támogatására. Köszönet ezért, és minden egyéb támogató szóért, emberi bíztatásért. És hogy miért épp ezek a történetek szerepelnek itt? Tudom, mások is lehettek volna, de az én életem ezeket a sorsokat hozta elém, ők képviselik most társaikat. Merítsünk erőt mi is ezekből a sorosokból. Köszönetét mondok mindazoknak, akik megosztották; velünk múltjukat, átadták nekünk életük egy darabját. Köszönet a vissza nem tartott, mert visszatarthatatlan könnyekért. Köszönet azért, hogy senki nem számon kérte a múltat, hogy senki nem a régi sebek feltépését, hanem a sokáig elhallgatott emlékek talán jóleső feltörését érezte. Jómagam minden alkalommal megrendültén köszöntem el a beszélgetés után. Az összegyűjtött élettörténetek hanganyaga - néhányuk német dialektusban - valamint a kamarakiállítás fotóanyaga a Janus Pannonius Múzeumban rendelkezésre állnak. Várják, hogy az utódok további kutatásokkal tisztelegjenek az elmesélt, és az elmesélni már nem tudott Sorsok előtt. Mindez értük, nekik, de nekünk is szól, hogy ilyen soha többé ne történhessen meg. Senkivel és sehol. Walterné Müller Judit megyei múzeumigazgató-helyettes 5
