Walterné Müller Judit (szerk.): Több mint élettörténetek. Sorsok. A magyarországi németség kollektív büntetése a második világháború után, baranyai visszaemlékezések és tárgyak tükrében (Pécs, 2009)

A Vávi néni hazatéréséhez előírt felszerelést minősítő okiratot Debrecenben, 1949. november 27-én állították ki.

Az egyik legfiatalabb mecseknádasdi elhurcolt a 17. életévét épphogy betöltő Pálfl Borbála, későbbi nevén Elblinger Istvánná, azaz Vávi néni volt. Közel öt évet kellett Szibériában töltenie, ahol a gyakran -40°C-os hidegben három műszakban végeztek minden elképzelhető munkát. A faluból az adatok szerint 138 főt, többségében fiatal lányt és asszonyt hurcoltak el az akkori Szovjetunióba, hisz a férfiak ekkor még a háborúban, illetve hadifogolyként hadifogságban voltak. A legutolsóként hazatérő 25 fős nádasdi csoporttal tudott csak hazajönni, 1949. november 27-én. A róluk készült fotón Vávi néni akkor mindössze 22 éves, az ülő sorban jobbról a másodikként látható. Közöttük mindössze egy férfi volt. A faluból elhurcoltak közül ma húszán élnek, mindannyian nők. Ezt már Rézi néni (Schramm Jánosné) mesélte nekem. Megható volt, mikor elmondta, hogy egy éjjel nem tudott aludni, és végiggondolta, kik is élnek még a sorstársai közül.

28