Begovácz Rózsa – Burján István – Vándor Andrea: Baranya népművészete (Pécs, 2008)

Lakásbelső,bútorok

Megyénk tárgyi kultúrájában fontos helyet foglalnak el a népi bútorok. A lakóházakat a századfordulóig házi készítésű, vagy kézművesek faragta bútorokkal rendezték be. A szobák berendezése a 19. század folyamán meghatározott törvényszerűségek alapján történt. A konyhából a szobába lépve a sarokban állt a kemence, melynek a szoba felé eső két oldala padkaszerűen volt kiképezve, hogy ülésül szolgáljon. A hosszanti fal felé eső oldala volt a sut, mindenféle holmi tartására. Télvíz idején itt volt a gyerekek kedvenc tartózkodási helye. A kemencével átlósan, szemben volt a szoba nappali része a sarokpaddal, előtte az asztallal és egy vagy két székkel. Szemben, az ablak másik oldalán állt a magasra vetett ágy, előtte legalább két székkel, támlájukkal az ágyhoz állítva. Ezt a fajta lakásrendet a néprajzi irodalom általában sarkos berendezés, ill. diagonális rendszer néven tartja számon. A Villány-Siklós hegyvonulattól délre és nyugatra, a Bőközben ettől eltérő, ún. párhuzamos elrendezést is találunk. Mint a neve is mutatja, egy-egy ágy az utca felőli két sarokban állt, közöttük az asztal, az ablakok alatt egy pad és székek az asztal túloldalán. A ládák a szabadon maradt két hosszanti oldalon sorakoztak. A két világháború között az Ormánságban a lakószobáknak e hagyományos berendezési rendje fokozatosan felbomlott. A festett bútorok lassan kicserélődSzobabelső, Szaporca. 1907, Zelesnyi Károly felvétele. 12