Várkonyi György (szerk.): Emlék-Kép. Centenáriumi kiállítás 1904-2004 (Pécs, 2004)
vetkezett halál gondolata, amely a szegénységgel és az elhagyatottsággal volt egyenértékű. A vidéken még eleven halottas népszokások és a természet körforgásához kapcsolódó rítusok a dualizmuskori városokból jószerével kivesztek. Az urbanizációval együtt járt a bürokratizmus és a kommercializálódás, ennek megfelelően a halál is iparággá változott. A temetés elvesztette meghittségét: a - néha hamis - jólét kifejezőjévé vált. Lebonyolításával, rendezésével specialistákat, temetkezési vállalkozókat bíztak meg. A kiüresedett rítust barokkos pompával igyekeztek ellensúlyozni. A halál elidegenedésének következményeként a temetések és különösen a gyászmenetek tömegeket vonzó, színpadias külsőségekbe öltöztetett városi események lettek, amelyeket a család - az elhalálozott mementójaként - igyekezett akár anyagi erején felül is emlékezetessé tenni. A haldokló immár nem a közösség előtt, hanem intim családi körben távozott. A közismert polgárok végső óráinak és haláltusájának részletes leírása azonban a sajtó kedvelt témája lett, amelyhez a család, illetve a családi orvos készséggel szolgáltatott adatokat, a kor által eszményített, méltósággal viselt „szép halált” bizonyítandó. A városi polgár időszemlélete is átalakult. Míg a középkorban és a természet körforgásával együtt élő falusi közösségekben az életet is az egymást követő nemzedékek egységet képező ciklikusságában képzelték el, addig az egyre rohamosabban fejlődő ipari társadalmak létfelfogásához kapcsolódó időszemlélet lineárissá, egyirányúvá vált, amely az individuum elmúlása felé haladt. A vallásos világkép megrendülésével ezt a kiábrándultságot többé már a boldog mennyország víziója sem csillapította. Ez az elfogadhatatlan érzés a művészeteket sem hagyta érintetlenül: a téma rendszeresen megjelent a képzőművészetekben, vagy akár a „Nyugat” irodalmában. Az új stílusirányzatok, a szecesszió, de különösen a szimbolizmus rendkívül sokat foglalkozott a halál, illetve a halál megszelídítésének gondolatával. A temetőkben megjelent a funerális művészet. A magas művészetekben a Halálhoz már egyre ritkábban párosult a Kaszás ijesztő képe, helyét sok esetben megnyugvást adó nőalak foglalta el. A gyakran művészi igényű sírszobrokon szintén gyakran jelent meg a keresztre boruló nő, mint a hit vagy a melankólia allegóriája. A sírszobrok tematikája már nem az elhunythoz szól, hanem a hátrahagyott hozzátartozókat vigasztalja. Hasonló tendenciát a pécsi köztemető néhány korabeli síremlékén is felfedezhetünk. A család tagjainak rattles of well-known citizens became a popular topic in the press, for which the family or the family doctor readily supplied data, to prove the “good death” idealized and honored by the era. The urban citizen’s view of time also changed. While in the medieval period and in village communities living near the cycle of nature life was imagined as a cyclicality of sequential generations, in the ever more rapidly industrializing societies the view of time relating to the concept of existence became linear and unidirectional, progressing toward the surcease of the individual. With the loss of the religious worldview this disillusionment was no longer mitigated by the vision of a happy heaven. This unacceptable feeling also affected the arts: the topic appeared regularly in fine art and in the literature of the periodical Nyugat [West], New stylistic directions, secessionism and especially symbolism, devoted considerable attention to death and to the idea of taming death. Funeral art appeared in cemeteries. In fine art Death was now rarely coupled with the frightening image of the Grim Reaper; his place was often taken by a female figure providing rest. Often highly artistic sepulchral sculptures likewise frequently featured a female figure huddling before the cross as an allegory of belief or melancholy. The thematics of sepul-Mélygyász, 1920-as évek, fénykép, 3x4 cm, Új- és Legújabb kori Történeti Osztály fotógyűjteménye, ltsz.: F.11.506 Deep mourning, 1920’s Photograph, 3x4 cm, Modem and Recent History Division photo collection, Ina. nr.: F.11.506 Weber Xavér Ferenc (Pécs, 1829 - München, 1887): Múlandóság, fa, olaj, 50x40 cm, Képző- és Iparművészeti Osztály, ltsz.: 52.17.1 Xavér Ferenc Weber (Pécs, 1829 - München, 1887): Mortality, wood, oil, 50x40 cm, Fine Art and Applied Art Division, Inv. nr.: 52.17.1 43
