Várkonyi György (szerk.): Emlék-Kép. Centenáriumi kiállítás 1904-2004 (Pécs, 2004)
4 LAST ACT AZ UTOLSO FELVONÁS Urbánus temetkezési szokások „Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.” (Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd) “You see, my brethren, he up and died and left us here. He cheated us.” (Dezső Kosztolányi: Funeral Sermon) A halál egykor jelen volt a mindennapi életben, annak része, a születéshez, házassághoz hasonló fordulópontja volt, amely után az öröklét következett. A közösség tagjai még a 20. századi falvakban is „együtt éltek” a halottal, aki jelenlétükben távozott az élők sorából, feküdt a ravatalon, s aztán körükben, a falu vagy a város közepén a templomon belül vagy annak kertjében várta a feltámadást. A családtagok nem szakadtak el végleg egymástól. Halottaik fizikai közelsége mellett számítottak a túlvilági viszontlátásra. A halálnak közösségi jellege volt: a helyi közösségre és egyházára tartozott. "'"nrrmmrrmnri i тттготгттт. Zsolnay Miklós búcsúztatása a városháza előtt. 1922. február. Fénykép, 17 x 12 cm, Új- és Legújabb kori Történeti Osztály fotógyűjteménye, ltsz.: F.24.942 Farewell to Miklós Zsolnay before the city hall. February 1922. Photograph, 17x12 cm, Modem and Recent History Division photo collection, Inv. nr.: F.24.942 Az orvostudomány fejlődésével, a vallásos világkép lazulásával a halál enyészetté, elmúlássá lett, és egyre távolabb került az élettől. Fenyegetővé vált a magányos, kórházban bekö-Urban burial customs Death once was present in everyday life as a part of it, a turning-point similar to birth or marriage, followed by eternal existence. In villages even in the twentieth century the members of the community “lived together” with the dead, who departed from the living in their presence, lay on the bier, and then was buried in their midst, inside the church or in the churchyard in the center of the town or village, to await resurrection. Family members were not permanently parted from each other. The dead, in addition to their physical proximity, expected to remeet in the afterlife. Death was of a community nature: part of the local community and its church. With the advance of medical science and the weakening of the religious worldview, death became diminishment and passage, and moved ever further from life. The thought of a lonely death in a hospital became threatening, synonymous with poverty and abandonment. Folk funeral customs and rituals relating to the cycle of nature, though still alive in the villages, largely disappeared from the cities in the Dualism Era. Urbanization was accompanied by bureaucracy and commercialization, and death also became a branch of industry accordingly. Funerals lost their intimacy: they became a - sometimes false - expression of well-being. Their arrangement and organization was entrusted to specialists, funeral directors. Baroque pomp attempted to counterbalance the emptied ritual. As a consequence of the alienation of death, funerals and especially funeral processions became urban events attracting crowds and taking on theatrical trappings, which the family - to commemorate the deceased - attempted to make memorable perhaps even beyond their financial means. The dying now parted not before the community, but in the privacy of their family. However, detailed descriptions of the final hours and death 42
