Várkonyi György (szerk.): Emlék-Kép. Centenáriumi kiállítás 1904-2004 (Pécs, 2004)
3 oldala paticcsal tapasztott sövényből készült, tetejüket nád fedte. Ilyen volt az 1913-ban lebontott kemsei templom is. Kemsei református templom 1925. Fotó: Kovács Aladár Кеше Protestant church 1925. Photo: Aladár Kovács A tehetősebb közösségek már szilárdabb falu, nagyobb templomokat emeltek, némelyikben - így pl. a kórósiban, adorjásiban, drávaiványiban - ma is megcsodálhatjuk a festett berendezést, a festett kazettákkal borított mennyezetet. A református templomok ilyen díszítése valamikor Erdélytől a Dél-Dunántúlig általános volt. A díszes famennyezetet festő asztalosok készítették. Munkájuk legtöbbször szabadraj zú, a késő gótikus, reneszánsz eredetű motívumokat általában mintakönyveik alapján, azokat folklorizálva, újjáalkotva festették a templomok mennyezetére, a templomi, ill. világi használatban lévő bútorokra. Mivel a protestáns templomokban nem volt szokás az alakos ábrázolás, a drávaiványi templom sellős kazettája ritka kompozíciónak számít (a koronás, két kezében kardot tartó sellő figurája a Dunántúlon még a szennai református templomban látható). A sellő-alak értelmezésének több változata is ismert. Az egyik magyarázat szerint az ókori mitológia szirénjéből a középkorban kialakult - eleinte kettős farkú - sellő az Apokalipszis „babiloni paráznájára” utal, így a nőalak a világi hatalom, a csábítás jelképe. A két halfarkú, koronás sellő már a románkori ikonográfiában is feltűnik, szakrális épületek oszlopfőin, padlóin, síremlékein, egyházi címereken. Ez a sellő azonban nem a parázna The community found reinforcement in its belief in the afterlife and religious consolation in the church - located at not only the spiritual but also the geographical center of the village. Archive records document the construction of churches as the villages began to grow following the Turkish occupation. “Living in the most primitive of conditions in the depths of penury, only a few families continue to maintain churches or schools,” writes Géza Kiss, indicating the binding strength the church had had as spiritual center in the life of the community. These were not the stone, frequently classicist or baroque buildings visible today - the churches were built of wood by peasant hand (rustica manu). The sides of the tiny churches were made of wattle-and-daub, with thatched roof. The Kemse church torn down in 1913 was of this type.. The more affluent communities erected larger churches with solider walls; a few - such as the ones in Kórósi, Adorjási and Drávaiványi - still boast their painted interiors and ceilings covered with painted cassettes. This type of decoration of Protestant churches was once general from Transylvania to South Transdanubia. The decorated ceilings were made by painter-joiners. Their works were usually free-drawn on the basis of pattern books of late gothic and Renaissance motifs, which were folklorized and re-created to paint the church ceilings and church and secular furniture. As the figurái depiction is not common in Protestant churches, the mermaid cassette in the Drávaiványi church is a rare composition (the other example in Transdanubia is the crowned mermaid figure holding a sword in both hands in the Protestant church in Szenna). A number of variations are known for the interpretation of the mermaid figure. In one, the (originally double-tailed) mermaid evolved in the medieval period from the siren of ancient mythology and alluded to the “whore of Babylon” of the Apocalypse, thus female figure is a symbol of earthly power and temptation. The double fish-tailed, crowned mermaid appears as early as Roman-era iconography, on the columns, floors and tombs of holy buildings and in church emblems. This mermaid, however, is not a variant of the lecherous siren. The figure on tombs is linked to the Greek omega - w - and alludes to final judgment. The explanation for its appearance in holy places is tied to the visions of the Benedictine Sister
