Várkonyi György (szerk.): Emlék-Kép. Centenáriumi kiállítás 1904-2004 (Pécs, 2004)
maradványait rejtik, sok esetben a halotti toron elfogyasztott ló koponya és lábszárcsontjaival (részleges lótemetkezés). Az ilyen temetők a Dunántúlra nem jellemzők. Itt a honfoglaláskorban és a kora-Arpádkorban a viszonylag nagy sírlétszámú, csekély leletanyaggal bíró ún. köznépi temetők a gyakoriak, melyek összefoglaló elemzését és közlését Kiss Attila végezte el. Sellyén Lakatos Pál 1954-ben hatvan síros kora-árpádkori temetőt tárt fel. A középkorban az ekkor már letisztult és rögzült teológiával rendelkező keresztény vallás hatására megszűnt a mellékletadás szokása, hiszen a test a sírból megdicsőült alakban támad fel, tehát anyagi szükségletei sincsenek. Ellenben megmarad egy érdekes szokás, a halotti obolus használata. Ennek eredete az ókorba nyúlik vissza: a halott kezébe pénzérmét helyeztek, amivel kifizette Khárónt, a holtak révészét, aki ladikján szállítja át a lelkeket a Léthé vizén az árnyak országába. A pénzérmével gyakran a halott szemeit zárták le, mintegy a halotti maszkot helyettesítve, vagy az elhunyt szájába helyezték azt. A leletanyag az érméken kívül csak a koponyánál jelentkező, valószínűleg hajfontakkarikaként szolgáló S-végű karikákból, illetve gyöngyökből és vascsatokból áll. A feltárt temető helyét, a sírok elhelyezkedését már a modern tudományos igényeknek megfelelő, pontos helyszínrajzokon tüntették fel, melyeket a helyszínen milliméter-papíron rögzítettek, majd pauszra átrajzoltak és sokszorosítottak. A mohácsi tömegsírok, melyek feltárását Papp László kezdte meg, szomorú emlékei а magyar középkort lezáró mohácsi tragédiának. A holttesteket ágyúállásként használt árkokba földelték, és az árkokba össze-vissza hányt tetemek mellett csak igen csekély mennyiségű viseleti tárgy került elő. Ritkán fordul elő, hogy egy háborús esemény során létrehozott tömegsírt régészeti módszerekkel tárjanak fel, Baranya megyében csak a mohácsi csatamezőn történt ilyen. KOVALICZKY Gergely was conducted by museum director Gyula Török, and memorial exposition and documentation by Gyula Gosztonyi, cathedral manorial engineer. The cemeteries of early medieval Hungary are marked by a duality: in the Eastern Plains - especially the Upper Tisza region - cemeteries with linearly arranged graves and abundant material finds housed the remains of the Magyar warriors and their families who occupied the region at that time, often with the skull and shinbone of the horse eaten at the funeral feast (partial horse burial). Cemeteries of this sort are not characteristic of the Transdanubian region. Here the most frequent from the Occupation Era and Early Árpád Era are the so-called “common-folk” cemeteries, with relatively large numbers of graves and few material finds; summary analysis and publication of these cemeteries was done by Attila Kiss. In 1954 Pál Lakatos unearthed a sixty-grave Early Árpád-Era cemetery in Sellye. With the clarification and standardization of its theology by the medieval period, the influence of Christianity brought an end to the custom of grave accoutrements, as the body would be resurrected from the grave in exalted form and therefore did not need material goods. In contrast, one interesting custom survives: the use of the death obol. This originally dates back to the ancient era: a coin was placed in the hand of the deceased to pay Charon, the ferryman of the dead who took souls across the River Lethe in his boat to the netherworld. The coin was often used to close the eyes of the deceased, as if to replace the deathmask, or placed in their mouth. Beyond these coins the only material finds are S-ended loops appearing around the skull, probably used as hair-clasps, and beads and iron clasps. The location of this cemetery and the positioning of the graves was now recorded in keeping with modem scientific demands, with precise plotting set on millimeter paper at the site, then copied on tracing paper and photocopied. The mass graves of Mohács, excavation of which was begun by László Papp, are sad memorials of the Disaster of Mohács which ended the Hungarian medieval period. The bodies were buried in trenches used as gun emplacements, and only a very small amount of clothing objects were unearthed along with the bodies pitched randomly into the trenches. It is rare for a mass grave created during war to be uncovered by archeological methods; the Mohács battlefield is the only one of this sort in Baranya County. Gergely KOVALICZKY 2 25
