Várkonyi György (szerk.): Emlék-Kép. Centenáriumi kiállítás 1904-2004 (Pécs, 2004)
2 A temetkezéseket a kutatás alapvetően két csoportba, a csontvázas és a hamvasztásos temetkezésekbe sorolja. A két fő csoport tovább osztható a temetkezési mód alapján: A halottat általában halotti lepelbe tekerve vagy koporsóba helyezve tették a sírgödörbe, de -főleg az őskorban- előfordul a zsugorított pozíció is. Ekkor a halott oldalt fekvő helyzetben, felhúzott térdekkel, általában a fej alá helyezett kezekkel kerül elő a sírból. Az ókortól kezdve a halottat gyakran nem sírgödörbe, hanem téglából vagy kőből épült sírépítménybe, esetleg szarkofágba helyezték. A szarkofág görög szó, jelentése húsfaló, ezért feltételezzük, hogy eredetileg többszörös temetkezésre használták. Hamvasztás esetében a halott hamvait a kihunyt máglyáról összegyűjtötték, és vagy közvetlenül a sírgödörbe helyezték (szórt hamvas temetkezés), vagy urnába tették, és így temették el (urnás temetkezés). Előfordult, hogy kőből, téglából, más anyagból készült ossuariumba helyezve ásták el. Több esetben ismerünk olyan temetkezési módot is, mikor a halottat a sírgödör fölé épített máglyán hamvasztották el, így a máglya és a halott hamvai összekeveredve kerültek a sírgödörbe (római kori padkás sírok). A sírt jelölhették fejfával, sztélével, sírkővel, halommal, de a római kortól kezdve ismerünk sírkerteket és sírépítményeket, a késő-római korban pedig megjelentek az ókeresztény sírkamrák, a hozzájuk tartozó sírkápolnákkal. A sírépítmények kőanyagait a későbbi korokban, mikor a lakosságot az adott temetkezéshez már nem fűzték érzelmi szálak, felhasználták más építkezésekhez, gyakran sírokhoz. Ezért a sírkövek túlnyomórészt nem eredeti helyzetükben kerülnek elő, hanem másodlagos felhasználásból. A szerves anyagból készült fejfák idővel elenyésznek, így meglétüket csak feltételezhetjük. A temetők elemzése nem csak a korabeli hitvilágot tükrözi, hanem lehetőséget nyújt a társadalom szerkezetének bizonyos fokú rekonstruálására is. A temetőkben a rítus és a leletanyag alapján elkülöníthető csoportok fenntartásokkal ugyan, de megfeleltethetők a társadalom különböző csoportjainak. Mivel a temetkezési rítus csak lassan változik, ezért egy-egy népcsoport fontos ismertetőjegye lehet, amely alapján történeti események is rekonstruálhatók, nem feledkezve meg a szükséges visszafogottságról és óvatosságról. Sok esetben az őskori etnikumokat -nevüket nem ismerve- temetkezési szokásuk alapján nevezzük és különítjük el: így a késő-bronzkor két jellegzetes kultúrája a halomsíros és az urnamezős kultúra. Mészbetétes díszítésű agyagedény, Szebény 11. sír, Kr. e. 2. évezred, m.: 12,8 cm, kézzelformált füles agyagedény mészbetétes díszítéssel. Janus Pannonius Múzeum, Régészeti Osztály, Dombay János 1939-es ásatása, ltsz.: 8.85.1939 Clay vessel with lime insert decoration, Szebény grave 11, Second millennium BC, Ht.: 12.8 cm, Hand-shaped clay vessel with handle, lime insert decoration. Janus Pannonius Museum, Archeology Division, János Dombay 1939 excavation, Inv. nr.: 8.85.1939 put into an um and then buried (urn burial). Occasionally they were buried placed in an ossuarium made of stone, brick, or other material. There are also many cases of the burial method where the body was cremated on a pyre built on top of the grave, such that the mixed ashes of the body and pyre went into the grave (Roman-era bench burials). The grave was marked with a marker, stele, gravestone or mound, or sepulchral gardens and mausoleums beginning in the Roman period, while appearing in the Late Roman era are the Paleo-Christian burial chambers and appurtenant sepulchral chapels. In later times, when the inhabitants no longer felt emotional ties to the given burial, the stone material from sepulchral structures was reused for other constructions, often tombs. Consequently, the overwhelming majority of tombstones are unearthed not from their original position, but from secondary usage. Grave markers made of organic material deteriorate over time, thus their existence is merely assumed. Analysis of cemeteries not only reflects the contemporary belief system but also enables a certain degree of reconstruction of the social structure. Groups categorized on the basis of ritual and the material finds in the cemeteries can be matched (tentatively) to various groups of society. As burial rituals are slow to change, they may be an important identifying feature of a given ethnic group, on the basis of which his-21
