Várkonyi György (szerk.): Emlék-Kép. Centenáriumi kiállítás 1904-2004 (Pécs, 2004)
Csövestalpú tál, Zengővárkony 76. sír, Kr. e. 3. évezred, m: 18 cm, d.: 16,5 cm, kézzelformált agyagedény, kívül pirosfekete festett díszítéssel. Janus Pannonius Múzeum, Régészeti Osztály, Dombay János 1937-es ásatása, ltsz.: 17.85.1937 1. Dish with tubular base, Zengővárkony grave 76, Third millennium BC, Ht.: 18 cm, D.: 16.5 cm, Handshaped clay vessel, red and black painted decoration on outside., Janus Pannonius Museum, Archeology Division, János Dombay 193 7 excavation, Inv. nr.: 17.85.1937 / / TEMETKEZÉS ES RÉGÉSZET BURIAL AND ARCHEOLOGY A halottak eltemetése az újkőkor óta az emberiség ó'si szokása. A tartósan lete lepedett népeknél a holttest elföldelését társadalmi, egészségügyi, és érzelmi szempontok indokolták. A haláleset szorosan összefügg az adott társadalom túlvilág-hitével, hiszen a halált már a természeti népek is egy új létformába való átmenetnek, és nem a teljes megsemmisülésnek fogták fel. Sok esetben utazásnak tekintették, melyre a temetési szertartás során készítették fel a halottat. Az ókori kultúrák túlvilággal kapcsolatos -és írásban ránk maradt- emlékei gyakran igen ősi vallási elképzeléseket tükröznek. Ezekből tudjuk, hogy az elhunyt túlvilági nyugalmának alapvető feltétele volt a holttest illő szertartással történő eltemetése. A temetés hiánya a halott családjának személyes tragédiáját jelentette, példaként elég csak Patroklosz holttestének sorsára utalnunk, a mindenki által ismert Iliászból. A régészek által feltárt sírokból csak a szertartás egyes részeire következtethetnek a kutatók, konkrétan azokra, amelyek a halottat közvetlenül érintették. A temetés többi részét az esetleges írásos források alapján lehet rekonstruálni, de ez a lehetőség csak az ókori kultúráktól kezdve áll rendelkezésünkre. T'he burial of the dead has been a human custom since the neolithic era. In sedentary societies the interment of the dead body has social, hygienic and emotional reasons. Death is closely related to the given society’s beliefs regarding the afterlife, as even non-industrialized societies consider death to be a transition to a new form of existence rather than complete destruction. In many cases it is considered a journey for which the dead is prepared during the burial ritual. Remnants of ancient cultures relating to the afterlife (as well as the surviving written documents) often reflect very ancient religious ideas. From these it is known that the tranquility of the deceased in the afterlife was fundamentally conditioned on the burial of the body with due ceremony. The absence of a burial was a personal tragedy for the family of the deceased; here one need only mention the example of the fate of Patroclos’ body in the Iliad. From the graves unearthed by archeologists researchers may deduce only certain parts of the ritual; more specifically, those directly involving the dead. The rest of the ritual can sometimes be reconstructed from written sources, but this possibility is not available for prehistoric cultures. Research divides burials into two basic categories: skeletal and cremational burial. Each main category can be divided further based on the method of burial: The cadaver was generally placed into the grave covered in a shroud or laid in a coffin, but - especially in the prehistoric era - occasionally in the fetal position. The dead was placed in the grave lying on its side, its knees pulled up, with the hands usually positioned under the head. Beginning in the ancient era the dead was often placed in a tomb built of brick or stone, or possibly a sarcophagus, instead of a grave. Sarcophagus is a Greek word meaning flesh-eater, for which reason it is assumed that it originally was used for multiple burials. In cremations the ashes of the deceased were gathered from the pyre and either placed directly into the grave (scattered ash burial) or 20
