Ecsedy István - Kemenczei Tibor - Kovács Tibor: A bronzkor kincsei Magyarországon Időszaki kiállítás katalógusa (Pécs, 1995)

A bronzkor kutatása Magyarországon: a múlt és a jelen (Kovács T.)

országi, s bizonyos vonatkozásait tekintve, a kárpát-medencei bronzkorkutatás sokszínűségéről és intenzitásáról. Am mielőtt módszereiről és vitatott kérdéseiről ejtenénk szót, ki kell térnünk néhány objektív tény, valamint a köznyelvtől eltérően használt szakkifejezés rövid magyarázatára. A régészeti források értelmezése: a lehetőségek és határaik A Magyarország területén élt őskori népek történetét, életmódját és hiedelemvilágát csak íratlan források: a régészeti ásatások megfigyelései, azok tárgyi emlékei, valamint az emberi csontmaradványok segítségével lehet rekonstruálni. írásos adatok hiányában — egészen a késői vaskorig — a Kárpát-medence (nagy valószínűséggel a középső kőkortól) indoeurópai nyelven beszélő őskori lakóinak nevét nem ismerjük. Ezért a régészet az egyidőben élt vagy egymást követő népek megkülönböztetésére a kultúra illetve csoport meghatározást használja. A régészeti kultúra olyan társadalmi egység (nép) neve, amely földrajzilag körülhatárolható helyen, azonos körülmények között alakult ki. Gazdasági élete, anyagi és szellemi kultúrája csak az adott népességre jellemző. A régészeti csoport valamely kultúrának kisebb egysége (népcsoport), amely akár etnikai összetétele, akár a többitől eltérő gazdasági fejlődése következtében sajátos jegyeket visel. Biztos adatok arra vonatkozóan nincsenek, hogy a nemzetségi társadalom egységeit (törzs, nemzetség, család) a régészet által használt kultúra vagy csoport fogalmakkal azonosítsuk. Néprajzi párhuzamok és az őskori társadalomtörténet mind behatóbb ismerete legfeljebb feltételezni engedi, hogy a régészeti kultúra több törzs zárt egységét, a csoport pedig a törzset jelentheti. A kultúra, illetve csoport elnevezés vagy az első jelentősebb lelőhely nevéhez, vagy az anyagi kultúra valamely jellemzőjéhez, vagy pedig bizonyos szokásokhoz kapcsolódik. A típus-megjelölés hasonló vagy azonos tárgyak, tárgycsoportok (pl. bronzkincsek) összefogására szolgál. Kétféle, egymást nem helyettesítő, inkább kiegészítő időrendet használ a régészet. Az évszámokkal kifejezett időmeghatározás (abszolút kronológia) sokszor több nehézségbe ütközik, mint az egyes korszakok, népek egymásutániságát jelző relatív időrend. A magyarországi bronzkor abszolút évszámait közvetlen, illetve közvetett úton határozza meg a kutatás. Előbbin az ún. C^-es vizsgálatokkal nyert adatokat értjük. Ez a módszer, a minden szerves anyagban meglévő, C|4-gyel jelölt radioaktív szénizotóp vizsgálatára épül. Az így nyert, a szaktudományban újra és újra vitákat kiváltó évszámok bizonyos értelemben csak tájékoztató jellegűek. Ellenőrzési és korrekciós lehetőséget nyújtanak viszont ahhoz a klasszikusnak nevezhető európai bronzkori kronológiához, amelyet az írásos forrásokkal rendelkező területek (pl. Egyiptom) pontosabb évszámaihoz történő viszonyítás révén, közvetett úton kap a kutatás. A relatív kronológia alapja a bolygatatlan helyzetben lévő objektumok, tárgyi emlékek egymáshoz viszonyított térbeli helyzete. Ugyanis nyilvánvaló, hogy pl. egy hosszú ideig használt, többrétegű telep lakószintjei közül a legalsó az adott helyen legkorábban megtelepült nép hagyatékát, a felette lévők pedig a később ott élt, egymást követő közösségek emlékeit őrizték meg számunkra. A régészeti forrásanyag jellegéből következik, hogy a bronzkor történeti ese-