Gárdonyi Tamás szerk.: Örökség. A Baranya Megyei Múzeumok Kiadványa 1989 ősz /1990 tavasz (Pécs, 1990)

Új szerzemények - Romváry Ferenc: Földes Lenke szobrai (1896-1986)

lis magyarázkodása nem lehet az embernek. Mindmegannyi egy naiv életforma, önmaga mélységeibe merült lélek adekvát formai megnyilatkozása, határvonalakkal körül nem zárható, rokonjelenségekkel meg nem magyarázható mővészi produktum. De értsük a szót úgy, ahogyan mondom, őseredeti értelmében, mert itt valóban nem az iskolázottság, az elméletek alkalmazása jelenti a kvalitást, hanem az ösztönösség, a hajlandóság, a sorsszerűség, a máskép nem történhetés, a művész teljes életének felszívódása, átváltozása a műbe. Földes Lenke lényegében véve autodidakta. Amit tud, azt megából merítette, semmi köze az isteni klasszikusokhoz és semmi köze a modern izmusok lázas keresőihez, s milyen érdekes, mégsem fordított hátat a klasszikusoknak és nem maradt le a kortársak versenyfutásában. Primitív abban az értelemben, amelyben a funkcióknak tökéletesen megfelelő parasztházak voltak a maguk idejében, primitívsége tehát nem a kezdetlegessel és a tökéletlennel, hanem éppen a kialakulttal, magabiztossal és a bizonyos értelemben befejezettel azonos. Látásmódjában hasonlatos a primitiv emberhez, amennyiben egyszerre látja és öszszelátja a dolgokat. Az ő világképében úgy szövődnek össze a felületen mutatkozó különvalóságok ós viszonylatok, mint egy szövetnek a szálai, vagy helyesebben, mint bármely élő organizmusnak inai és idegei, nedveket vezető csatornái és összetartó rostjai. Az efajta primitívség: nagyszerű eredetiséget és a civilizáció által még megbontatlan ősegységet jelent. Nyilván azért van, hogy Földes Lenke szobrászatét sokkal inkább költészetnek, mintsem dologi valóságnak érezzük. Ez az egyszerű látás és együvélátás határozza meg kifejezésmódját is, amely nyugodt, zárt, építő monumentalitás. Állandóan emberi figurák formáit alakítja a kőből, de eredményei nem a megfigyelésből alakulnak, hanem a művész belső életének dinamikája, az érzelmek ritmusa mélyíti és domborítja formáit, mondhatnám: nem megfigyeléseit, hanem a lélek emlékeit faragja szoborba. Közvetlenül kőbe dolgozik, s így