Katonas Imre: Mai magyar kerámia. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 14. Pécs, 1968)

szerte megélénkül. A kerámia fejezi ki legjellemzőbben a századvég emberének a tudományok és művészetek iránti érdeklődését. Európa ekkor már számos vezető kerámiagyárat és keramikust ismer. A koppenhágai dán királyi porcelángyár, az - ugyancsak dán Bing és Groendhal, a francia Sèvres, a német Meissen, a francia Theodor Deck mellett a magyar Zsolnay Vilmos és Wartha Vince is kísérleteztek új kerámia anyagok és mázak előállításával. A Zsolnay-gyár az 1880-as, 90-es években szinte teljes egészében az új alapanyagok és mázak előállításával foglalkozik. A gyár szerepe a két világháború közötti időben az iparművészet fejlesztése és irányítása terén fokozatosan lehanyatlik. Ezt a szerepet egyes keramikusok, művészek veszik át. Ezzel a nagyüzemi termelés nemcsak a művészi irányítást engedi ki kezéből, hanem saját technológiai, technikai eredményeit, a tudomány és a művészet együttműködésének fontos pozícióját is feladja. A vezetés ilyen vonatkozásban is egyes keramikusok kezében összepontosul. Bennük egyesül a modern technológiát a művészi kifejezés céljainak alárendelő művésztípus emberideálja. A korabeli vezető magyar keramikusok művészi törekvései a francia művészet melegágyában érlelődtek meg a századfordulón. Ernest Chaplet, Jean Carries, Auguste Belaherce, Adrian Dalpeyrat, Edmond Lachenal, Émile Lenoble és társaik jórészt ma is fennálló műhelyeiben alakul ki a művészi kifejezőerővel és magas technikai tudással párosuló modern iparművészet. A kerámia iránti érdeklődés egyre inkább megnő ebben a korban. Nemcsak szobrászok foglalkoznak az iparművészet egyegy területével, hanem festők is. 1907 körül a Fauve-oknak, ,,vadak"-nak nevezett, Matisse köré csoportosuló képzőművészek figyelme különös érdeklődéssel fordult a kerámiához, elsősorban a fiatalon elhunyt kitűnő francia keramikus, André Mathey hatására. A század elején Franciaországban és más nyugati országokban, valamint nálunk, Magyarországon is mindinkább növekszik az érdeklődés a különböző iparművészeti ágak, különösen a kerámia iránt. Ennek speciális hazai okai is vannak, melyek néhány ma is élő, vezető keramikusunk életében, tevékenységében is tükröződnek. Vezető mestereink — akik a két világháború közötti kerámiaművészet kialakításában döntően részt vettek — kivétel nélkül megérték az ország felszabadulását, sőt tevékenységük lényegében az 1945 utáni évek, évtizedek alkotó légkörében szökkent virágba. Közülük csak Zilzer Hajnalka életéből maradtak el az utóbbi évtizedek, mert 1949-ben meghalt.