Katonas Imre: Mai magyar kerámia. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 14. Pécs, 1968)

számottevő formai és máztechnikai kísérleteivel találkozhatunk. Eschenbach virtuóz máztechnikai kísérleteivel sokszor mintha elfordulna a kerámia történetileg kialakult, klasszikus anyagszerűségének törvényeitől, s olyan kialakításokra törekedne, melyek idegenek a kerámia műfaji megjelenítésétől, és inkább a fém, mint a kerámiaplasztika körébe tartoznak. Talán éppen máztechnikai kísérletei vezetik a formai megoldásoktól a megjelenítésben problémákhoz. Az idősebb keramikusnemzedék tagjai közül Kende Juditot kell elsősorban megemlítenünk. Pályakezdése sokban hasonlított Kovács Margitéhoz, ö is Jaschik Álmos magániskolájában kezdte a művészettel, rajzolással való ismerkedést, de az Iparművészeti Iskola kerámiaműhelyének vonzására egyre jobban érdekelte a kerámia. Az iskolában csak a mesterség szeretetét kaphatta meg, mert művésztanár hiányában a megfelelő szakmai oktatás elmaradt. így került Kovács Margithoz hasonlóan Bécsbe, ahol Herta Buchertől nyerte szakmai ismereteit, aki kiváló keramikus és pedagógus volt és az agyag szeretetét igyekezett beleoltani tanítványaiba. Figuráit korongon készítette, s ezt próbálta megismertetni és megszerettetni növendékeivel is. Kende Judit mai munkáival eltávolodott ugyan mestere intencióitól, de munkásságán mindmáig érződik a Wiener Werkstätte hatása. 1930-tól a hazai és a külföldi kiállítások egész során vett részt, az utóbbi időben azonban mintha csökkent volna aktivitása és szinte kizárólag használati és díszedények készítésével foglalkozik. Edényeit korongon alakítja. Mázainak pasztelles színeiben is érezhető kultúrált szemlélete. Hazai iskolázottságú keramikusaink közül Lőrincz István pályafutása és művészi törekvése különösen figyelemreméltó. 1923-ban végzett az Iparművészeti Iskola szobrász osztályán. Ezt követően műtermekben és kerámia-üzemekben vállalt művészi célkitűzéseivel összefüggő munkát, állandó kiállítója volt a Műcsarnoknak és a Nemzeti Szalonnak. Főleg éremmel és kisplasztikákkal foglalkozott. 1938-ban a Herendi Porcelángyár tervezőművésze, később a gyár művészeti vezetője lett. 1949 végétől az Iparművészeti Főiskola tanszékvezető tanára, 1957-től pedig mint önálló keramikus dolkozik. Lőrincz István úgylátszik végleg eljegyezte magát a porcelánnal, mert — mint ez a kiállítása is mutatja —, munkáit ma is a percelánszerűség jellemzi. Míg azonban a gyári porcelánokon a díszítés applikációként hat, Lőrincz István munkáinál a fémesen mattított fémoxid beleég a fehéren csillogó fedőmázba. A felülről folyatott fémoxid és a fehér fedőmáz találkozásánál — hogy az átmenetet megfelelően