Füzes Endre – Mándoki László: Baranya népe. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 5. Pécs, 1963)

Ke n d e r m u n k a (3. terem) Baranyában a fonás-szövésnek nagy múltja van, 1845-ben ezt írta Haas: „Vásznat készít megyénkben minden magyar és rácz asszony, de csupán csak annyiban, a' mennyiben saját szükségei kívánják, csak ritka űz vele kereskedést. Német falvainkban sok a' takács." Ezt az idézetet megelőzően, néhány lappal előbb olvashatjuk a magyarokról: „Asszonyai és nagyobb lányai igen szorgalmas szövők fonók. A' leány, ki fonni, szőni nem tudna, férjet alig kapna". Egyetérthetünk Haassal, bár fenti idézete magyarázza a következő mondatában írt közlését: „Valóban különös, hogy még a' köztök való német asszonyok sem utánozzák a' szövésben őket, nem említvén azokat, kik tőlük elkülönözve egészen német falvakban laknak." Alig egy-két német falut találunk, ahol a szövésnek, a szőtt mintás textiliák készítésének hagyománya van. Legkorábban a németek hagytak fel a házi kenderfeldolgozással, igényeiket - mint Haas szavai is bizonyítják - takácsok szőttesei, illetve gyári készítmények elégítették ki. Legtovább a Dráva menti délszláv községekben élt, és él ma is a szövés. A terem tagolásával igyekeztünk megkönnyíteni a magyar és német, illetve a délszláv kendermunka eszközeinek összehasonlítását: jobboldalt a délszláv, baloldalt a magyar és német szerszámok kaptak helyet. A rostanyagok feldolgozásának technikájában és eszközanyagában jól láthatóan nyilvánulnak meg az etnikus különbségek. A németség a kender első és második törésére egyaránt ti ló típusú eszközt használt, a délszlávok azonban az első törésre lábbal mozgatott, kölyü típusú eszközt, a második törésre pedig rögzített, éles-falapot (mavaca) használSokac kendertörő. Mohács