Füzes Endre – Mándoki László: Baranya népe. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 5. Pécs, 1963)

nak. A magyaroknál a második törésre mindig tiló típusú eszköz szolgál, az első törésre nemetek közelségében tiló típusú szerszámot (törő), délszlávok szomszédságában pedig kölyüt (külü, lükü; tupa < délszláv stupa) használnak. A gerebenelésre (fésülésre) helyenként megmaradt a finn-ugor eredetű elnevezés, a gyaratás, maga az eszköz azonban, amellyel a munkát végzik, újabb eredetű és etnikus különbségeket is mutat. Megyénkben csak a délszlávoknál találjuk meg (ritkán) azt a formát, amelynél a gereben f< greben) a deszkába egyenes vonalban, párhuzamosan bevett szegekből áll. A magyarságnál és a délszlávoknál a gereben általában kerek szögrózsa, míg a németeknél legtöbbször téglány alakú. Német specialitás (magyaroknál csak német hatásra, délszlávoknál, pedig sohaMagyar és német gereben sem jelentkezik) az a gereben (héhel), ahol a kétféle sűrűségi fokozatot képviselő téglány alakú szögrózsákat egy deszkalapra erősítik fel. A délszlávok a gercbenelés után még egyszer átfésülik a kendert egy sajátos alakú sörtekefével (peravica). A fonóeszközöknél inkább fáziskülönbségekkel találkozunk, mint etnikus eltérésekkel: a gyalogorsó (és a kézi fonálsodrás) legtovább a délszlávoknál maradt meg. A rokkát először a németek alkalmazták megyénkben, valószínűleg már a XVIII. században, idekerülésük idején ez volt náluk általános. A németeknél találjuk a legtöbb álló rokkát