Füzes Endre – Mándoki László: Baranya népe. (A Janus Pannonius Múzeum Füzetei 5. Pécs, 1963)

A legutóbbi évtizedekben a cserépedények egyre inkább kiszorultak a használatból. A még dolgozó fazekasok csakhamar áttértek a dísztárgyak és a különféle készletek gyártására. A siklósi néhai Gerencsér Sebestyén és a mohácsi Horváth János azonban a régi hagyományokból fejlesztette ki művészetét. Mindkettő elnyerte a „Népművészet Mestere" címet. Formakincsük és díszítőmotívumaik a kiállított készítményeken szemlélhctők. A régi baranyai falvakban, különösen erdős tájon, a földművelő parasztok közül is kerültek ki ügyes faragók. Művészkedő tevékenységük sok házi használati tárgyon és dísztárgyon nyomot hagyott. Főleg azokat az eszközöket cifrázták ki, amelyekkel nők dolgoztak. Már a kendermunka bemutatásánál utaltunk az eszközanyagon jelentkező díszítési igényre. A rokkára tűzték fel fonáskor a véséssel, gyakran spanyolozással díszített rokkafát. A díszítőelemek közt gyakori a geometrikus minta, vagy a száron végigfutó viráginda. Néha a tulajdonos neve és a készítés ideje is rákerült. Hasonló módon díszítették a szövésnél használt, csónakalakú vetélőt. Mindkét oldalára egy-egy stilizált virágmintát, ritkábban valami figurális ábrázolást karcoltak, vagy véstek. Sok helyen a művészkedő tevékenység kiterjedt a szövővészék alkatrészeire is, mint ezt a második teremben láttuk. A keskeny gatyamadzaghúzók talán a díszítőművészet legapróbb tárgyai. Díszítményeik általában ugyanazok voltak, mint a többi faragványon megjelenő motívumok, a tárgy sajátos alakja azonban a díszítőelemek más elrendezését kívánta meg. Anyaga olcsó és könnyen