Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
NEMZETKÖZI KUTATÁSOK - Walterné Müller Judit: „Oroszföldön meggyötörve – Aranyló hagymakupolák vigaszában”. Elhurcolt magyarországi fiatalok szovjet kényszermunkán 1944–1949
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 564 zálandó németek gyűjtőhelyeken történő megjelenése érdekében szükséges intézkedések megtételét. 4. Engedélyezni kell az elszállítandó németek számára, hogy magukkal vihessenek meleg ruházatot, tartalék fehérneműt, ágyneműt, edényeket személyes használatra, és élelmiszert, összesen 200 kg súlyig fejenként (…) 6. ( …) Valamennyi németet a donyeci szénbányászat és a Dél vaskohászatának helyreállítási munkálataira kell irányítani (…) 7. ( …) A németek begyűjtését és internálását 1944 decemberében és 1945 januárjában le kell bonyolítani és a munkaterületre való kiszállítást 1945. február 15-ig be kell fejezni. Állami Védelmi Bizottság Elnöke, J. Sztálin* */ a világhálón megjelent dokumentum alapján ( http://www.tortenelmitar.hu/images/Emlektar/Irattar/1944-12-16.pdf ) „ Figyelemre méltó a határozatnak az a pontja, amely engedélyezte, hogy a németek összesen 200 kg meleg ruhát, fehérneműt, ágyneműt, edényt és 15 napra elegendő élelmiszert vigyenek magukkal. Ennek a valószínűsíthető oka a magas halálozási arány volt a korábbi elhurcolások folyamán, ugyanis az 1944. november 18-án Kárpátaljáról elhurcoltaknak mindezt nem tették lehetővé, és mivel a németek elsősorban munkaerőt jelentettek a szovjeteknek, minél jobb kondícióban kellett elérniük a táborokat .” ( Bognár 2009: 42.) A listákon szereplőket azzal fenyegették meg, ha nem jelennek meg gyűjtőhelyen, vagy szökni próbálnak, a családjukon állnak bosszút helyettük, a szüleiket, testvéreiket viszik el. „ Jöttek minden házba és összeírták az embereket. Csináltak egy listát és minden nap mentek és ellenőrizték, hogy ott van-e, nem-e tűnt el. És utána csak jöttek és Munkácson a Rákóczi-kastélyba egy terembe ös zszegyűjtöttek minket, és két vagy három napig voltunk éjjel-nappal a földön. Rettenetes volt! És akkor újév előtt, karácsony után, már pontosan nem is tudom melyik nap, de talán 29-én… bepakoltak minket vagonokba és vittek .” (Erschnit Margit (1926), Munkácsról deportált túlélő visszaemlékezése. ( Molnár 2014) Kárpátaljai visszaemlékezők elmondása szerint az elhurcoltak között csak „svábok” és magyarok voltak. A deportált nők között is főleg német nemzetiségűek fedezhetőek fel, csak azokat kímélték, akiknek 1 éven aluli gyermekük volt. Valamennyiüket Nova Horlovkára, a Donyec-medencei bányavárosba szállították, ahol néhány hetes kiképzés után a szénbányákban kellett iszonyú nehéz körülmények között dolgozniuk két-három éven át. „Engem beosztottak ilyen szénmosásra. Nem mi mostuk, hanem hoztak ilyen gépeket. Szalagon ment a szén és nekem ott kellett állnom, és ha ledobta a szenet, akkor azt vissza kellett dobni a szalagra. Éjszaka is dolgoztunk …. Jaj, hát majdnem
