Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)

NEMZETKÖZI KUTATÁSOK - Walterné Müller Judit: „Oroszföldön meggyötörve – Aranyló hagymakupolák vigaszában”. Elhurcolt magyarországi fiatalok szovjet kényszermunkán 1944–1949

„Oroszföldön meggyötörve – Aranyló hagymakupolák vigaszában”

565

minden nap volt halott. Hát nem volt mit enni. 11 órakor adtak egy üres löttyöt, és este ötkor. Káposztalevest, de nem volt benne se káposzta, se krumpli, se semmi, csak meleg víz, és 70 deka kenyér.” (

Morgentál Mária Husztról és Erschnit Margit Munkácsról deportált túlélők visszaemlékezései (Molnár 2014)) (5. ábra)

A náci Németország és segítőtársaik bűneiért a szovjetek az egész németséget és magyarságot is büntették. Tették ezt a kollektív bűnösségnek az emberi jogok és a szövetséges hatalmak által az Atlanti Chartában is megfogalmazott, s a Szovjetunió által is aláírt elvei ellenére, amely szerint „(…) olyan békét teremtenek, amely minden nemzet számára lehetővé teszi, hogy saját határain belül biztonságban éljen, és amely biztosítékot nyújt arra, hogy minden ember minden országban félelem és szükség nélkül élhessen.” (

http://olvasmanyaid.blogspot.

hu/2015/03/az-atlanti-charta-1941augusztus-12.html

) Sajnos, mindezek a szép elvek csak szavak maradtak. A származás fő alapelv volt az elhurcolásoknál, sőt, ahogy azt az egyik, robotosokat összegyűjtő őrnagy kijelentette: „Ha csak egy csepp német vér folyik az ereiben, az német!” (

Bognár 2014: 5.) Az „emberrablás” 1944 őszén kezdődött, 1945 első két hónapjában azonban már válogatás nélkül fogdostak össze mintegy százezer budapesti civilt, hogy velük egészítsék ki a Budapest ostroma kapcsán elvárt, ám hiányzó hadifoglyok létszámát. 5. ábra: Egy megmentett rabkenyér a Donyecből, Dr. Mesterházi Jánosné hagyatéka (fotó: W. Müller Judit)