Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
RÉGÉSZET - Gábor Olivér: Az avarok meghatározása és mitológiája
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 306 neti 4 új irányzatok vitáit. 5 Ezen irányzatokban közös, hogy nagy hatással voltak rájuk a szociológia és kultúrantropológia eredményei, melyek alapindíttatására viszont egyfajta nyugati lelkiismeretfurdalás volt jellemző. 6 Mindez a struktúratörténeti irányzat esetén megterhelődött a náci ideológiával való leszámolás makacs kényszerével. 7 Míg azonban a szemléletmód megváltoztatása elfogadható igény, addig a régmúlt elérhetőségének erősödő tagadása 8 csak a válasz kikerülése. A régészet ugyanis már akkor elvesztette szeplőtelenségét, amikor a francia természettudomány helyett Amerikában társadalomtudomány, Európában pedig történettudomány lett ( Siklósi 2006: 73.), és óhatatlanul részeivé régészeti kultúrák pedig mindig egyediek (sokszínűek), és nem határolhatók egyértelműen körül. Tehát mind a kutatás alanya, mind pedig tárgya bizonytalan, ennek demonstrálására a grammatika eszközeivel élve megnevezéseikben is általános terminusok szerepelnek (például: a régészeti kultúra helyett stílus, etnikum helyett pedig identitás). A csoport és egyedi jellegek megkülönböztetésére Pauline Wiessner vezette be az emblematikus stílus (közösségi identitást kifejező tárgyak) és a megerősítő stílus (egyedi jellegeket: életkort, nemet, társadalmi rangot kifejező tárgyak) fogalmát ( Wiesner 1983). Vele vitázva James Sackett az izokresztikus (etnikai szimbólumokat hordozó) tárgyak terminusát használta ( Sackett 1985), elfogadva azt, hogy a csoportok egybetartozása a közös szimbóumokon alapul ( Girtler 1982, Smith 1986, Pohl 1998: 16.). Ian Hodder értelmezésében a régészet szinte kultúrantropológiává vált, nem bízott többé az anyagi kultúra és az etnicitás közti közvetlen kapcsolatban ( Hodder 1977). ( Siklósi 2006: 80–84.) 4 Sebastian Brather formálisan nem utasítja el az etnikum meghatározás lehetőségét a régészetben, de részleteiben mégis példák sorával állítja, hogy az állandó időbeli és térbeli változások miatt a leletanyag vagy nyelv alapján megadható kulturális és etnikai csoport csak konstrukció ( Brather 2000: 173.). Speciális esetben legfeljebb a határok átmenete vizsgálható a régészetben – mint például a germán soros temetők megjelenése a római birodalom határain az 5. századtól ( Werner 1950) – ami azonban inkább közvetítő, mint elkülönítő zóna ( Curta 2006: 92., Langó 2006: 91.). Brather szerint a régészet számára hozzáférhetetlen közvetlen eseménytörténet vagy belső identitás helyett a társadalmi, gazdasági és kulturális struktúrákat kell vizsgálni, középutat találva az általa scientistának nevezett processzualista és historistának nevezett posztprocesszualista irányzatok közt, lehetőleg kizárva az interdiszciplianritást ( Brather 2000: 6., 2004: 517–567., Brather 2006). Bár az alemann példán keresztül megpróbálja bemutatni a módszert ( Brather 2002), azonban a módszer működése mégsem derül ki ( Curta 2013: 168.) – az etnikum meghatározás helyett valójában nem javasol semmit ( Stadler 2008a: 79.). 5 A fáziskésés egyik oka, hogy Szűcs Jenő műve ( Szűcs 1992) annak méltatásai ellenére is viszonylag visszhangtalan maradt, pedig az etnicitást politikai produktumként kezelve megelőlegezte Sebastian Brather hasonló nézeteit (csoport identitás = társadalmi konstrukció – Brather 2004: 100., Curta 2006: 92., Curta 2007: 184.). 6 A szociológiát a 18–19. századi nyugat-európai iparosodó városok nyomornegyedei, a kultúrantropológiát pedig a gyarmatosítás által megsemmisített kultúrák, népek sorsa hívta életre. 7 ld. Gustaf Kossinna ( Kossinna 1911, 1926) „démonizálása” Sebastian Brather műveiben ( Brather 2004: 11–96., Curta 2006: 91., Curta 2007: 163., Curta 2013: 165.). A német történeti ras zszizmussal való szakítást egyébként 1945 után már Joachim Werner, Reinhard Wenskus ( Wenskus 1961), Herwig Wolfram ( Wolfram 1979) és Walter Pohl ( Pohl 1988) megkezdték azzal, hogy a Volk szó helyett a Kultur szót alkalmazták a régészetben ( Curta 2006: 91.), de az igazi nemzeti őstörténeti kutatás leváltása csak az 1990-es évektől következett be ( Brather 2000: 164., Vida 2006: 205.). Népek vagy fajok rangsorolása (pl. német felsőbbrendűség) ugyanis valóban rossz emlékeket idéz, eredetük meghatározásának vágya azonban természetes igény ( Curta 2007: 180.). Kossinna kötelező kritikáján már rég túl vagyunk ( Pohl 2002: 226–227.), így a vele való rémisztgetés csak tudományos érvként előadott „harci stratégia” ( Bollók 2006: 271.). 8 „ we cannot excavate a kinship terminology or a philosophy” ( Binfrod 1962: 218.).
