Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
RÉGÉSZET - Jakucs János – Voicsek Vanda: A Kr. e. 6. évezred második felének új kutatási eredményei Baranya megyében
A Kr. e. 6 . évezred második felének új kutatási eredményei... 167 egyelőre nyitott kérdés marad, hogy a Dél-Baranyai-dombságban megfigyelt jelenség vajon csak a Vinča kultúra (illetve a Ražište típus) Duna-menti elterjedésének északi peremén, a Vinča és közép-európai VK érintkezési zónájában fordul elő – mintegy a kulturális hibridizáció eredményeként – vagy a vonaldíszes kultúrkör emblematikus elemének tartott épülettípus esetleg ettől délebbre is megjelenik. 5 A korai Vinča stílussal azonosítható, a késő Starčevo és a klasszikus Sopot (Sopot Ib-II) időszak közzé meggyőzően keltezhető leletanyagot egyelőre nem ismerünk a horvátországi Baranyában (Baranja), illetve a Drávától délre a Duna jobb partja mentén (Kelet-Szlavóniában). Mindazonáltal Szederkény, Versend, illetve Villány–Virágos leletei előrevetítik, hogy a Karasica völgyében, illetve valószínűleg a Drávától délre is ezekhez hasonló lelőhelyek megjelenésére lehet számítani. A Szederkényben és Versenden megjelenő korai Vinča típusú kerámiaművesség, beleértve a Ražište típust is, a legtöbb elemét tekintve látszólag nem rendelkezik helyi előzményekkel a Dunántúlon. Habár a pelyvás soványítás magasabb aránya bizonyos edényformák esetében a késő Starčevo hagyományokra is utalhat, a legtöbb technológiai, formai, stiláris elem alapvetően nem helyi fejlődés eredménye. A legkorábbi Vinča típusú leletanyag megjelenésének és helyi előzményeinek problémáját árnyalja az a közel másfél évszázados hiátus is, amely a jelenleg rendelkezésre álló radiokarbon adatok alapján a legkésőbbi ismert dél-dunántúli Starčevo (ca. 5500 cal BC körül, Oross et al. 2016a: 106–107.) illetve a legkorábbi Vinča típusú leletegyüttesek (ca. 5350 cal BC körül, Jakucs et al. 2016: 267–336.) megjelenése között fennáll. Azt a kérdést tehát, hogy a szederkényihez hasonló, korai Vinča (és Ražište) stílusú kerámiát használó neolitikus közösségeknek milyen közvetlen előzményei voltak a Dél-Dunántúlon, egyelőre nem tudjuk megválaszolni. Az újabb abszolút kronológiai adatok fényében hasonló probléma merül fel a Vinča kultúra központi elterjedési területén is ( Tasić et al. 2016: Tab. 4., Whittle et al. 2017: 41.). A Vinča A2-A3 időszakkal egykorú Versend–Gilencsa keleti épületcsoportjának leletanyaga, mint láttuk, számos tekintetben több hasonlóságot mutat Tolna–Mözs déli házcsoportjának alapvetően három szegmensből (Starčevo, korai közép-európai VK, korai Vinča) álló tárgyi kultúrájával ( Marton – Oross 2012: 220–239.). Mindkét esetben természetesen a Starčevo típu5 A többször idézett Novi Perkovci–Krčavina-i település összesítő rajzán felfedezhetőek olyan, egységesen É–D irányba tájolt gödörpárok (SJ 465, SJ517, SJ525, SJ555, etc.), melyeket méreteik és morfológiájuk alapján akár épületnyomokra utaló jelenségekként is lehetne értelmezni ( Marković – Botić 2008: Abb. 4). A 2017. február 23–24. között lezajlott pécsi „ At the Gates of the Balkans – Prehistoric communities of the Baranya/Baranja region and the adjacent areas ” konferencián elhangzott előadásában Katarina Botić Donji Miholjac–Vrancari lelőhelyről is beszámolt olyan struktúrákról, amelyeket nagy valószínűséggel az említett épülettípussal lehet azonosítani. Ezek a leletek azonban egyelőre közöletlenek.
