Gáti Csilla (szerk.): A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 54., 2016-2017 (Pécs, 2017)
RÉGÉSZET - Jakucs János – Voicsek Vanda: A Kr. e. 6. évezred második felének új kutatási eredményei Baranya megyében
A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve ( 2017 ) 146 A település és a temetkezések viszonya A települési struktúrák vizsgálatánál a már tárgyalt térhasználati szokások egy másik dimenziójára világít rá a települési és temetkezési aktivitás tér és időbeli viszonyának vizsgálata. A dunántúli (közép-európai) VK településein, elsősorban Balatonszárszó–Kis-erdei-dűlőn megfigyelték, hogy a halottak egy részét a neolitikus telep már felhagyott részén temették el ( Oross – Marton 2012: 295.). Versenden hasonló tendenciára utal, hogy a keleti településrészen, ahol az épületek rendkívül sűrűn helyezkedtek el, csupán egy temetkezés került elő, amely a radiokarbon adat alapján a település legkorábbi keltezett sírja is egyúttal, és valószínűleg korábbi az épületek többségének keletkezésénél. A nyugati részen pedig, ahol a többi sír napvilágot látott, az abszolút kronológiai adatok alapján (lásd később) a települési és temetkezési aktivitás szintén nem mutat egyértelmű korrelációt ( Jakucs et al. kézirat ). Szederkény–Kukorica-dűlőn ettől eltérő kép bontakozik ki. A sírok nem csupán térben mutatnak gyakori és szoros összefüggést az épületekkel, de a radiokarbon adatok statisztikai elemzésével készült kronológiai modell alapján a sírok és az aktívan használt település egykorúságára lehetett következtetni ( Jakucs et al. 2016: 267–336.). Hasonló tér és időbeli relációt sikerült kimutatni Alsónyék–Bátaszék középső neolitikus településén is, ahol a feltárt öt temetkezés kivétel nélkül az épületek hosszanti gödreiben látott napvilágot, és időbeli kapcsolatot mutatott az adott épületcsoport használatával ( Oross et al. 2016b: Fig. 7.). Versend–Gilencsa és Szederkény–Kukorica-dűlő kerámia leletanyagának főbb stilisztikai sajátosságai és kapcsolatrendszere Amint láttuk, a települések belső struktúrája és az építészet sajátosságai alapvetően a korszak közép-európai hagyományait tükrözik a Dél-Baranyai-dombság területén. A megvizsgált lelőhelyek tárgyi kultúrája azonban, elsősorban a kerámialeletek vizsgálata alapján, ettől több szempontból is gyökeresen eltérő képet mutat. Habár az előkerült több tízezer kerámiatöredék teljes körű feldolgozása még nem fejeződött be, a legfontosabb technológiai, formai és díszítésbeli sajátosságok, illetve ezek arányeltolódásának főbb tendenciái az egyes települések, illetve településrészek között már a kutatás mostani szintjén is leírhatók. A durvakerámia kategóriában a főként homokkal vagy kaviccsal, esetleg homok, kavics és pelyva keverékével történő soványítás a jellemző. A kizárólag pelyvával soványított kerámiatípus, amely még a Starčevo kultúra kerámiatechnológiai hagyományait idézi, főként a Szederkény keleti és középső, illetve
